Vizsgálják a lehetséges helyszíneket
Hende Csaba: hamarosan döntés várható a NATO-lokátor ügyében
A Honvédelmi Minisztériumban (HM) egyelőre sem döntés, sem javaslat nem született arról, hova telepítsék a korábban a Zengőre, illetve a Tubesre tervezett NATO-lokátort; Hende Csaba miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy egyelőre vizsgálják a lehetséges helyszíneket.
2010.06.24 09:06MTISzavai szerint a legjobb megoldás az első tervezett helyszín, a Zengő lett volna, mert a szóba jött többi helyszínről nem lehet teljes a lefedettség, szükség lenne "réskitöltő század" fenntartására.
Hende Csaba azt mondta, hogy a Szlovéniába telepítés mellett is vannak érvek, ellenérvek, de erről sem született döntés. A HM rövid időn belül kialakítja álláspontját - tette hozzá. A miniszter szerint az új helyszín kijelölésénél több egymással versengő szempont van, így a környezetvédelem is, "de a haza biztonsága mindenek feletti".
A Népszava online kedden közölt értesülése szerint a Tubes és a Zengő között, Hármashegyen építenék meg a radart.
Az MTI által megkérdezett civil mozgalmak és a pécsi MSZP nem támogatja a szóba jött új helyszínt, amely a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet, a NATURA 2000 ökoháló része. A NATO 2006 májusában katonai-szakmai szempontból fogadta el a háromdimenziós lokátor tubesi helyszínét.
A Honvédelmi Minisztérium által kiadott építési engedélyt Pécs városa megfellebbezte. Tiltó módosító rendeleteket hoztak az építkezés megakadályozására, amelyeket az Alkotmánybíróság utólag alkotmányellenesnek ítélt. Tavaly év végén a pécsi önkormányzat lezáratta a Tubesre vezető utat, Páva Zsolt polgármester pedig bejelentette: megakadályozzák a hegyre tervezett katonai radarállomás építését.
Idén március 17-én a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


