Horváth Csabát kész visszaléptetni az MSZP
Bárándy-t vetik be Tarlós ellen? Ő lehet az MSZP jelöltje
Konszenzusos jelölt esetén kész visszaléptetni Horváth Csabát a budapesti MSZP; a Népszava információi szerint szűk körben, mások mellett Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került főpolgármester-jelöltként.
2010.06.18 07:28NépszavaA lap pénteki számában azt írta: az LMP már bejelentette, önálló jelöltet akar állítani. Mint írták, néhányan tudni vélik, hogy Jávor Benedeket, a fenntartható fejlődés bizottsága elnökét kívánja indítani a posztért a párt. A Népszava szerint a szocialisták állítólag azt mondják, ha az LMP elzárkózik, nincs értelme új jelöltet keresni, mert az vélhetően nem tudja legyőzni Tarlós Istvánt. Ebben az esetben Horváth marad a jelölt.
A lap azt írta: a politikus amúgy végigcsinálja a kampányt, hiszen az MSZP fővárosi listáját mindenképpen ő vezeti. A fővárosi szocialisták küldöttgyűlése pénteken Horváth Csabát a szervezet elnökévé választja - írta a Népszava, amely arról is írt, hogy akadnak, akik szerint a politikust így kárpótolják az esetleges visszalépésért.
A lap egyúttal interjút közöl Burány Sándorral, a fővárosi szervezet távozó elnökével, ebben a politikus azt mondta: senki nem kérte, hogy álljon félre, saját bevallása szerint két évvel ezelőtt, amikor újrajelölték, tudta, hogy legközelebb már nem indul a posztért.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP kitart Horváth Csaba mellett
- Horváth Csaba: Kósa Lajos "hadat üzent" Magyarországnak
- Tarlós: Horváth Csaba akár ingyen sört is ígérhetne
- Horváth Csaba ígérgetés helyett számolni tanuljon meg inkább?
- Horváth Csaba: szó sincs blöffízű kampányfogásról
- Tarlós szerint Horváth Csaba hatalmas összegeket "síbolt ki"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


