Jogsértés az étkezési jegyek körül
Egymilliós közbeszerzési bírság a BKV-nak
Jogos érdeksérelem nélkül módosította a BKV az étkezési jegyekre kiírt tenderen kötött szerződést, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) egymillió forintra bírságolta - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
2010.06.15 17:25MTIA Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. még 2004 októberében írt ki nyílt közbeszerzést évi 500 millió forint értékű étkezési utalvány beszerzésére, 4+4 évre. A tendert a CBA Kereskedelmi Kft. nyerte meg, amellyel a szerződést az év decemberében meg is kötötte a BKV. A szerződésben 12.500 fővel és havi 3.500 forint értékű jeggyel kalkuláltak, kikötve, hogy ha változnak az adószabályok, akkor a szerződést is módosítják.
Ez év márciusában úgy módosították a szerződést, hogy a jegyek meleg étkezésre is legyenek alkalmasak, a személyenkénti havi melegétkezési jegyérték pedig - a kollektív szerződés módosítása miatt - 6.000 forintra növekszik. Amikor áprilisban a szerződés módosítása megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, egy közérdekű bejelentés alapján a Közbeszerzések Tanácsa elnöke jogorvoslatot kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.
A KDB megállapította, hogy a közbeszerzésen megkötött szerződést csak előre nem látható olyan ok miatt lehet módosítani, amely valamelyik fél jogos érdekét sérti. Ebben az esetben pedig a BKV kollektív szerződésének a módosítása hozta magával a szerződés megváltoztatását. A módosítás igénye a BKV érdekkörében merült fel, így egyik fél oldalán sem merült fel jogos érdeksérelem, így nem módosíthatták volna a szerződést. A jogsértés miatt 1 millió forint bírságot szabott ki a KDB.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


