LMP: vérlázító a médiacsomag
A Fidesz "a szólásszabadságot korlátozná és Berecz Jánost jelöli köztársasági elnöknek"
"Vérlázítónak" nevezte a Fidesz által pénteken benyújtott médiacsomagot az LMP frakcióvezető-helyettese.
2010.06.14 15:03MTIKarácsony Gergely hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján azt mondta, a javaslat a mindenkori kormány alá rendeli a közszolgálati médiumokat. Szerinte a javaslatcsomagban a szólásszabadságot korlátozó tételek is vannak.
A képviselő ezek között említette az úgynevezett válaszadási jogot vagy azt a kitételt, hogy a média köteles a magyar köztársaság polgárait érdeklő minden eseményről tájékoztatni.
A politikus közölte, hogy a csomag a legrosszabb várakozásaikon is túlmegy és emiatt ő "talicskával fogja betolni" a törvényjavaslatokhoz a módosító indítványokat.
Karácsony Gergely megjegyezte, hogy a törvényjavaslatokat pénteken nyújtották be és hétfőn már vitázni kellene róluk, pedig szavai szerint ezeket a kérdéseket nem lehet egy hétvége alatt megfontolni.
Úgy fogalmazott, hogy ha ezek a javaslatok átmennek a Házon, akkor "újra bekövetkezik az +agitprop-korszak+ és a végén meg fogjuk élni, hogy a Fidesz többség Berecz Jánost jelöli köztársasági elnöknek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


