"Rossz irányba fordult" a kormánykerék?
Lendvai szerint konfliktuskeltő a Fidesz politikája
Az MSZP szerint a Fidesz az új parlament megalakulás óta eltelt 30 napban rossz irányba kezdte el fordítani a "kormányrudat", s három fordulatot kezdett meg.
2010.06.13 12:25MTI - Fotó: mszp.huLendvai Ildikó, az MSZP távozó elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján leszögezte: a kétharmados Fidesz-többség a társadalompolitikában egy újkonzervatív gazdagpárti, a politikai kultúrában egy ókonzervatív, avíttas, a közjog területén pedig egy demokráciát szűkítő fordulatot kezdett meg.
A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz politikája "konfliktuskeltő", ezt mutatják a szlovákiai választások eredményei is: a szlovákiak magyarság egyik pártja nem jutott be a parlamentbe.
Hozzátette: a kormányoldal a határon túli magyar szervezetekkel való egyeztetés nélkül hozta meg a rájuk is vonatkozó törvényeket, s ezzel a felvidéki magyarságot a konfliktusok középpontjába helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


