A szocik szerint minden rendben a gazdasággal
Lendvai Ildikó: a Fidesz megbukott hitelességből
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért.
2010.06.05 14:20MTILendvai Ildikó szombati közleményében azt írta, hogy az eredmény szempontjából mindegy, hogy a Fidesz eddigi felelőtlen nyilatkozatai milyen okból születtek.
"Akár ostobaságból, akár önös gazdasági vagy politikai spekulációk miatt tették, amit tettek, kijelentéseikkel majdnem a szakadékba döntötték a forintot, a Magyarország iránti, sokak áldozata árán visszaszerzett bizalmat" - fűzte hozzá.
Az MSZP elnöke Varga Mihály szombati megállapításait úgy értékelte: ki kellett mondani, hogy a Fidesz eddigi nyilatkozatai "nem voltak szerencsések".
"Nincs államcsőd", ha csak a Fidesz elő nem idézi - mutatott rá Lendvai Ildikó, és idézte Varga Mihályt, aki kijelentette, hogy "a magyar gazdaság helyzete konszolidált".
Szemben az eddigi rágalmakkal "a hiány tartható" - tette hozzá a pártelnök. A Miniszterelnökség államtitkára szombaton ismertette a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését.
Arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, Varga Mihály azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Megfogalmazta azt is, hogy túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés".
A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte - emlékeztetett az államtitkár. Nyomatékosította: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


