Papcsák odacsapna
Gyurcsányék bebukják? "Mindenkinek felelnie kell, aki jogi normát sértett"
Papcsák Ferenc, az elszámoltatással és korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó kormánybiztos szerint munkájában a közérdeknek kell győznie, mindenkinek felelnie kell, aki megsértette a jogi normákat.
2010.06.08 07:11Magyar NemzetEz derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.
"A munkám során a társadalmi közérdeknek kell győznie. Számomra lényegtelen, kinek van mentelmi joga és kinek nincs, aki megsértette a jog normáit, annak felelnie kell" – mondta a lap keddi számában megjelent interjúban a fideszes politikus.
Úgy fogalmazott: nagy társadalmi elvárás van az elszámoltatás és a közpénzek felhasználása körüli kérdésekben.
"Nagyon súlyos bizonyítványt állítottak ki magukról a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok, ezért a feladat leginkább egy nagy kihívás a számomra ahhoz, hogy tisztán és a jog szabályait maximálisan betartva koordináljam ezt a kormányzati feladatot" - mondta.
A politikus szavai szerint megbízatása maximálisan két évre szól.
A konkrét ügyekkel kapcsolatban, amelyek vizsgálódásának tárgyai lehetnek, említette a BKV, a MÁV, a Volán-társaságok, a Leader-program ügyeit, de megjegyezte, hogy képviselőtársaitól a parlamentben számos borítékot kapott, amelyek tartalmát hamarosan feldolgozzák.
A vizsgálódás nemcsak büntetőjogi, de akár polgári jogi, akár munkajogi felelősség megállapítására is ki fog terjedni - mondta a kormánybiztos.
"Fontos azoknak a károknak a felbecsülése, amelyekkel a polgárokat, a magyar nemzetet megkárosították. Erre jelenleg még tapogatózások sincsenek" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


