Jó lelkiismerettel adja át a fővárost utódjának
Demszky szerint a Fidesznek ellenségképre van szüksége
A Fidesz szimbolikus politizálással, ellenségképek megrajzolásával próbálja áthidalni az ígéretei és a tényleges kormányzati mozgástér közötti távolságot - nyilatkozta a Népszava keddi számában Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere.
2010.06.01 07:26NépszavaA nyilatkozatban a főpolgármester szólt arról is, hogy jó lelkiismerettel adja át a várost utódjának. Demszky szerint a Kósa-beszéd (Kósa Lajos szombaton a Kossuth téren elhangzott beszéde) abba a sorba illeszkedik, amely egy demokratikus választást forradalommá próbál stilizálni. Az effajta politikának égetően szüksége van ellenségképre - ez lehet a szlovák kormány, a volt magyar miniszterelnök, az oligarchák vagy a főváros vezetése -, "különben kiderül, hogy pótcselekvésről van szó".
Demszky összességében riasztónak nevezte, hogy megpróbálják kitörölni a rendszerváltást a történelemből, egyfajta zsákutcának minősítve. A főpolgármester a Kósa-beszédre reagálva sorolta Budapest érdemeit. A főpolgármester szerint Kósa nem tud egyetlen mutatót, gazdasági vagy statisztikai adatot mondani, amelyben Debrecen ne állna rosszabbul Budapestnél, ráadásul az ottani fejlesztésekre az EU adófizetői mellett éppen a budapestiek biztosítanak pénzt a személyijövedelemadó-befizetéseikből.
"A fideszes bezzegvárosok, így Debrecen fejlesztésére is ebből jut, és ezt igazán nem sajnáljuk tőlük, de a budapesti adófizetőknek azért kijárna egy köszönet" - jelentette ki Demszky Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


