Elfogadható a Fidesz citykoncepciója
Demszky olyan utódot pártolna, aki még nincs porondon
Demszky Gábor utódjaként olyan jelöltet pártolna leginkább, aki - mint fogalmazott - "ma még nincs porondon" - erről Budapest főpolgármestere a Népszava szombati számában megjelent interjújában beszélt.
2010.05.08 08:46NépszavaDemszky Gábor - aki 2006-ban bejelentette, hogy nem indul újra a főpolgármesteri tisztségért - azt mondta: olyan főpolgármestert szeretne, aki független, elhiszik neki az emberek, hogy képes egy ilyen nagy város igazgatására, mert valamilyen területen már bizonyított, és hiteles személyiség.
"Olyasvalaki, aki a pártok fölött állva tudja megszerezni a véleményformálók, a civil szerveződések és végül a pártok támogatását is" - tette hozzá. A főpolgármester szerint a Tarlós Istvánra jellemző konfliktuskerülés csak bizonyos helyzetekben előny, a főváros élén nem. Horváth Csabával kapcsolatban pedig azt mondta: nem vonja kétségbe az MSZP-s jelölt jó szándékát és eltökéltségét, szorgalmát, de nem látom benne azt az erőt, amellyel ma le lehet győzni a konzervatív oldal jelöltjét.
Demszky Gábor az interjúban arról is beszélt, bízik abban, hogy olyan közigazgatási modellváltás következik be, ami a város előnyére válik. Mint mondta, egyetért a Fidesszel abban, hogy az önkormányzati rendszer recseg-ropog, jelentős átalakításra szorul, és még inkább így van ez a kétszintű budapesti közigazgatás esetében. Arra a kérdésre, hogy milyen ideális átalakítást képzelne el a fővárosban, azt mondta: a cél, hogy a város egységesebb önkormányzati rendszer szerint működjön.
Szerinte a Fidesz által korábban felvetett citykoncepció is jobb, mint a jelenlegi rendszer, mert a belső kerületek összevonásával létrejönne egy olyan egység, amely jó vagyongazdálkodás mellett fel tudja gyorsítani a rehabilitációt. Mint mondta, a kerületek összevonása is hasznos volna, mert megtakarítást jelentene, és egyszerűsítené a folyamatokat. Szólt arról is, hogy egyetért azzal is, hogy a képviselők számát jelentősen csökkenteni kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


