"Az MSZP-nek 15 éve volt a programra"
Fővárosi Fidesz: Az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek lettek
A fővárosi Fidesz-frakció szerint nem lehet komolyan venni Horváth Csaba szavait, amelyek szerint az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten.
2010.05.01 14:10MTIA szocialista főpolgármester-jelölt a párt majálisán, szombaton a Városligetben azt mondta, hogy az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy diákként a fővárosban tanulnak.
Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi Fidesz-frakció sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében erre reagálva azt írta: "ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula miniszterelnök mondott - a hatalom megtartása érdekében –, amikor a nyugdíjasoknak ingyen repülőjegyet ígért".
A Fidesz emlékezteti Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet, hogy még alig egy hónapja, amikor Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt szerződésben vállalták, hogy az állam pénzügyi támogatást nyújt a fővárosnak, cserébe a közgyűlés az inflációval megegyező mértékben emeli évente a BKV jegyek árait.
"Ennyit ér Horváth Csaba szava?" - tette fel a kérdést a sajtófőnök a közleményben. Horváth Csabának négy, az MSZP-nek tizenöt éve volt arra, hogy megvalósítsák programjukat.
A budapestiek látják és tapasztalják, hogy az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek sorozatai lettek - írta Szűcs Somlyó Mária.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


