Még nem döntött a Fidesz
Navracsics: Kivel vitázzon Orbán?
A Fidesz egyelőre nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán, ugyanis - mint Navracsics Tibor frakcióvezető fogalmazott - nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél.
2010.03.16 15:01MTIA Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: pártja elnökségének keddi ülésén a kampánymenetrend is szóba került. Arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint Orbán Viktor - a korábbiaktól eltérően - nem indul országjárásra, Navracsics Tibor úgy reagált: nem tud arról, hogy a pártelnök ne indulna országjárásra.
A Fidesz elnökének ezen a héten is számos programja lesz országon belül és kívül egyaránt - jegyezte meg. Arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott, március 15-ig eldöntik, lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, a frakcióvezető közölte: "nem látjuk, hogy ki lenne a vitában résztvevő másik fél". Arra, hogy tehát a jelen állás szerint nem lesz kormányfőjelölti vita, azt a választ adta: erről nem született döntés.
A több résztvevős vita lehetőségével kapcsolatban Navracsics Tibor azt vetette fel: kérdés, hogy van-e értelme egy olyan vitának, ahol olyan pártok is részt vesznek, amelyek vagy nem képesek, vagy csak nagy nehézségek árán tudják összegyűjteni a választási induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. A két forduló közötti vita lehetőségéről pedig majd akkor érdemes beszélni, ha "tisztul a kép" - mondta ugyancsak kérdésre válaszolva.
A Fidesz sajtóosztálya közölte, hogy a választási kampány megkezdésével, keddtől kampány-üzemmódban folytatja munkáját a párt Új Demokrácia Központja, melynek vezetője Kontrát Károly országgyűlési képviselő. A központ az országgyűlési választásokkal kapcsolatos információkkal, tanácsokkal, felvilágosítással és szükség esetén jogvédelemmel áll az emberek rendelkezésre - írták a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


