"Nagyon nehéz időszak vár ránk"
Navracsics: Amit a Fidesz mond, az megvalósítható
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint amit a Fidesz mond, az megvalósítható, és nem hazudtak 2006-ban sem. A politikus a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjújában úgy fogalmazott, "nagyon nehéz időszak vár ránk".
2010.02.25 07:22NépszabadságA politikus azt mondta, lehet, hogy voltak 2006-ban olyan vállalásaik, ígéreteik, amelyek, ha kormányra kerültek volna, nem teljesültek volna. "De akkor mi 2006 tavaszán úgy gondoltuk, hogy a vállalások megvalósíthatóak, és most is úgy gondoljuk, hogy amit mondunk, megvalósítható" - fogalmazott. Meg kell szüntetni a korrupciót, csökkenteni a gazdaság terheit, korszerűbb, összeszedettebb állami működéssel is segíteni kell a piac működését, és ezért áldozatot is kell vállalni - mondta, hozzátéve ő leginkább azt szeretné, ha a politikusok vállalnának áldozatot.
Hozzátette: a kisebb parlament nem tartozna az áldozatvállalás közé, és az elsők között be fogják nyújtani a kisebb Országgyűlésre és kisebb önkormányzati képviselő-testületre vonatkozó törvényjavaslatukat, mint ahogy el kell kezdeni egy új 2010-es költségvetés kidolgozását, amely "az új irányt jelzi majd". Továbbá a köztisztviselői törvény módosításával ismét létrehoznák a közigazgatási államtitkári posztot, de módosítanák a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabályt is - mondta.
Utóbbi kapcsán megjegyezte, személy szerint a csúcsminisztériumi rendszert preferálná, de - mint mondta - azt a minisztériumi struktúrát kell majd választani, amely leginkább megfelel a Fidesz céljainak, vagyis a hatékonyságnak, az átláthatóságnak és a minél olcsóbb működésnek. Arra a kérdésre, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a Fidesz választási programját, a frakcióvezető azt válaszolta, a kampánykezdet (március 15.) környékén.
Más témával kapcsolatban Navracsics Tibor elmondta, a nem demokratikus eszmék és gondolatok az MSZP rossz kormányzati munkájának a következményei. A politikus szerint jó kormányzást kell folytatni, és akkor a demokrácia hívei erősödnek, ellenségei pedig gyengülni fognak. "Ez nem deklaráció, hanem munka kérdése" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


