Visszaszámlálás
Választási honlappal jelentkezik a Fidesz
Választási honlapot indított a Fidesz. Az oldalon az érdeklődők többek között megismerhetik a párt jelöltjeit, önkéntesnek jelentkezhetnek, és az adományküldésről is tájékozódhatnak.
2010.02.23 12:01MTIA http://v2010.fidesz.hu/ oldalon információk találhatók a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeiről és egy óra jelzi - másodpercenként visszaszámolva - a választás április 11-iki, első fordulójáig hátra lévő időt.
A portálon Orbán Viktor pártelnök üzenete is olvasható, amelyben azt írja, Magyarország változás előtt áll, ő pedig arra vállalkozik, hogy az emberekkel együtt egy teljesen új fejezetet nyissanak az ország életében.
Magyarország következő kormányának nemzeti ügyekért kell dolgoznia: „be kell indítanunk a gazdasági növekedést, új munkahelyeket kell létrehoznunk, helyre kell állítanunk a közrendet és a közbiztonságot, meg kell mentenünk a magyar egészségügyet, és szociális biztonságot kell teremtenünk minden magyar ember számára” - sorolja Orbán Viktor. Hangsúlyozza, hogy a választásokig hátralévő időszakban a Fidesz szeretné minden magyar emberhez közvetlenül eljuttatni a „remény üzenetét”. Ebben a munkában - mint írja - minden segítő kézre és minden támogató forintra szükségük van, ezért arra kéri a honlapra látogatót, legyen segítségére támogatóként abban, hogy a közös célt, a változást együtt véghezvihessék.
„Minden segítséget, minden támogató adományt előre is köszönök. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” – zárja a pártelnök. Az önkéntestoborzó menüpontban Kubatov Gábor pártigazgató buzdítása olvasható, amelyben sorsfordító választásról ír, amelyet szerinte nem az óriásplakátok és a televíziós hirdetések, hanem azok a változásért elkötelezett emberek fognak eldönteni, akik segítségével a Fidesz kapcsolatba kerül a többi választóval.
A politikus arra kéri a látogatót, ha módjában áll, segítse a Fidesz kampányát. „Mindössze 3-4 napot kérünk az elkövetkezendő négy évért cserébe!” – hangsúlyozza. A portálon választással kapcsolatos hírek is olvashatók, és több videó is megtekinthető, például Orbán Viktor országértékelő beszéde, illetve a közelmúltbeli televíziós interjúi. Ezen felül megtalálható az oldalon a Fidesz-elnökség tagjainak elérhetősége, és a közeljövő eseményeiről, rendezvényeiről is tájékozódhat az érdeklődő. A honlapról közvetlenül elérhető a Fidesz elnökének facebookos oldala is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


