A nemzeti ügyek kormánya
Orbán: mindenki változást akar
Orbán Viktor szerint ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást. A Fidesz elnöke pártja pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában azt írja, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet kell a középpontba helyezni. A politikus hangsúlyozza: a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.
2010.03.12 16:14MTIA Fidesz választási programját pénteken fogadta el a párt választmánya. Ebben Orbán Viktor gyakorlatilag megerősíti és felidézi a február 5-i országértékelő beszédében elhangzottakat, amikor meghirdette a nemzeti ügyek politikáját. A program is ezt a címet viseli. Orbán Viktor a dokumentumban úgy vélekedik, a változás iránti egységes akarat teheti végre erőssé Magyarországot, és képessé arra, hogy egyszer s mindenkorra túllépjen az elmúlt nyolc év kudarcain.
"Lezárhatunk egy korszakot, amelynek csalódásai abból fakadtak, hogy a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg" - írja, példaként említve a BKV-nál történt visszaéléseket, a sukorói földügyletet, illetve a költségvetési adatok "rendszeres meghamisítását".
Ezek szerinte aláásták Magyarország nemzetközi tekintélyét. Hangsúlyozza, a jövőben a politikának magáncélok és magánérdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia: olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul, és olyan politika kell, amely a mindenki számára fontos közös értékeket építi, fejleszti, elérhetővé teszi. A munka és az otthon mellett kiemeli a család, az egészség és a rend értékét. Orbán Viktor véleménye szerint a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, "ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába". Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét - folytatja -, akkor tud kilábalni a válságból, és megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyei, amelyekért az emberek együtt tudnak küzdeni, amelyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud.
Ezért a politikának és a kormányzásnak a jövőben mindig azokat a nemzeti ügyeket kell képviselnie, amelyek minden magyar, de legalábbis a nagy többség számára fontosak; Magyarország következő kormányának tehát a nemzeti ügyek kormányának kell lennie - szögezi le a Fidesz elnöke.
A nemzeti ügyek közé - amelyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyal - a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása tartozik.
A pártelnök kitér arra is, hogy a nemzeti ügyek kormányának fontos feladata lesz megújítani szövetségét a Nyugattal, erősebb kapcsolatokat teremteni Amerikával, és új alapokra helyezni viszonyát a keleti országokkal is, s Magyarországot meghatározó szereplővé tenni egy közép-európai együttműködésben.
Szerinte olyan kormány kell, amely képes ösztönözni a nemzetközi befektetéseket azzal, hogy bebizonyítja: "komolyan vesszük a munkahelyteremtést, és lehetővé tesszük, hogy a vállalkozók befektessenek, gyarapodjanak nálunk".
"Én hiszem, hogy képesek leszünk közös értékeinket a nemzeti ügyek politikáját megvalósító, erős kormányzással érvényesíteni, és akkor Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ" - zárja Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


