Nem hazugságra építene a Fidesz
Orbán Viktor: Újjá kell építeni Magyarország tekintélyét!
Orbán Viktor szerint egy Fidesz-kormánynak úgy kell újjáépítenie Magyarország tekintélyét, hogy az ne épüljön hazugságra; a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója vezetésének budapesti ülésén csütörtökön arról is beszélt, hogy Európának le kell győznie a kapitalizmus válságát.
2010.03.04 12:36MTI/fotó: MTIA pártelnök beszédében azt mondta: az elmúlt évek "szégyent hoztak a magyarok fejére", senki sem szereti, ha a "hazugság és saját nemzetének neve szinonimává válik" a nemzetközi közösség előtt. A tekintély és a tisztelet "kiharcolására" készen áll a Fidesz, bár tudják, hogy ez nehéz feladat lesz - jelentette ki. A választások után egy-másfél hónappal eljön a pillanat, amikor újra el kell mondani az igazat a magyar gazdaság valós állapotáról, "ezt Görögország árnyékában kell megtenni, úgy, hogy közben a maradék kis reputációnkat se veszítsük el" - mondta, hozzátéve, hogy pontosan miként teszik ezt, még maga sem tudja, de meg fogják találni a megfelelő utat.
Orbán Viktor aláhúzta: tisztában vannak a "kényes dilemmával", azzal, hogy Magyarország tekintélyének visszaállítása nem épülhet hazugságra. A pártelnök úgy vélekedett: meg kell győzni a magyar választókat, hogy április 11-én menjenek el szavazni, a voksukat adják a változásra, nyilvánítsák ki, véget akarnak vetni a spekuláció korszakának, amely tönkretette a gazdaságot, és munkahelyek százezreit szüntette meg.
A magyaroknak minél egységesebben jelezniük kell - folytatta -, hogy olyan politikát és kormányzást akarnak, amely elsőbbséget ad a munkának, és elég erős a munkahelyteremtéshez. Kiemelte: egy vezetésre vállalkozó politikusnak, politikai közösségnek egyetlen dologtól kell félnie, a félelemtől; ha egy közösség, egy nemzet, egy politikai család szembenéz a kihívásokkal, akkor semmi oka a félelemre.
Mint mondta, Európa akkor volt erős, akkor nem rettegett semmitől, amikor volt közös célja. Orbán Viktor ilyen célnak nevezte a II. világháború után a tartós európai béke megteremését, ez Európai Unió létrehozását, Európa újraegyesítését. A pártelnök úgy vélekedett, hogy Európának nincs más választása, mint legyőzni a kapitalizmus válságát, ehhez valós emberi munkára és "állandóságtudatra" van szükség, nem lehet ugyanis folyamatosan átmeneti állapotban élni.
Európának sokkal világosabban ki kell mondania, hogy a munkát támogatja, a spekulációt pedig ellenzi - mondta a Fidesz elnöke. Hangsúlyozta, elsőbbséget kell adni a "termelő kapitalizmusnak", a civilizációnkat gyengítő "pénzkapitalizmust" pedig - amely semmibe veszi a munkát - nagyon egyértelmű, szigorú szabályok közé kell szorítani. Közölte: a szociális piacgazdaság az, amely elsőbbséget ad a munkának és a termelésnek, amely folyamatosan újjáteremti civilizációnk gazdasági alapjait.
A politikus kiemelte azt is, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb teret kell adni a kis- és középvállalkozásoknak, a családi vállalkozásoknak. Orbán Viktor szerint az európaiak közös érdeke, közös célja, hogy "minél többen legyenek", minél többen dolgozzanak. A bankokról szólva úgy fogalmazott: egész Európában rá kell venni a pénzintézeteket, hogy ne a spekulációt, hanem a termelést finanszírozzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


