Az áldozatokra emlékezett a politikus
Kövér: A kommunizmusban a legrosszabb, ami utána következik!
A kommunizmusban az a legrosszabb ami utána következik - jelentette ki Kövér László vasárnap a Pest megyei Csömörön, a kommunizmus áldozataira emlékező ünnepségen.
2008.02.24 16:50MTIA kommunizmusban az a legrosszabb ami utána következik - jelentette ki Kövér László vasárnap a Pest megyei Csömörön, a kommunizmus áldozataira emlékező ünnepségen.
A Fidesz országos választmányának elnöke kifejtette: a kommunista rendszerek látszólag eltűntek, beláthatatlan struktúrái és nagyon is látható egykori képviselői, haszonélvezői azonban ma is itt vannak közöttünk, megmérgezve az életünket.
A kommunizmus arra is figyelmeztet - húzta alá a politikus -, hogy az abszolút elviselhetetlen és a hétköznapi elviselhető között a határok könnyen elmoshatók, és ezek a határok az egyes emberekben belül vannak. Egy angol gondolkodót idézve hozzátette: "a gonosz győzelméhez elég ha a jók tétlenek maradnak. Amikor emlékezünk, akkor tehát önvizsgálatot is kell tartanunk, mit tettünk azért, hogy a világ jobb legyen."
Kövér László arról is szólt, hogy a bűnösök megnevezése nélkül nem adható erkölcsi elégtétel a bűnöket elszenvedőknek. 100 milliónyi mártír és sok 100 millió életben maradt áldozat szenvedéseit gyalázza meg, aki nem hajlandó a nácizmus és a kommunizmus gaztetteivel szemben az elutasítás gesztusával viszonyulni. Nem szabad semmiféle mentséget vagy magyarázatot keresni e bűnökkel, a bűnök elkövetőivel kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Kövér László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


