2009 októberében indult nyomozás
A Rác Nosztalgia Kft. furcsállja a nyomozást
A Rác Nosztalgia Kft. ügyvezetője furcsállja, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás egy olyan beruházás kapcsán, amelynek eredményeként a főváros vagyona egymilliárd forinttal gyarapodik. Valkó Csaba erről annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy a rendőrség csütörtökön a Rác fürdő felújításával kapcsolatos dokumentumokat foglalt le a cégnél tartott házkutatás során.
2010.02.25 17:27MTIA kft. ügyvezetője hozzátette, a rendőrség a társaság egyetlen munkatársát sem hallgatta ki, és zömében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től már lefoglalt, több évvel ezelőtti iratokat vitt el. Valkó Csaba közölte, mivel az ügyben három hónapja tart a nyomozás, a házkutatás nem érte váratlanul.
Ugyanakkor azt mondta, az eljárás érthetetlen, mivel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. csak a földhasználati jogot és a projekt értékének 7 százalékát kitevő műemléképületet adta az összességében 9 milliárd forintos beruházáshoz. Szerinte - mivel a gyógyfürdő zrt.-nek a Rác Nosztalgia Kft.-ben 25 százalékos üzletrésze van - a vagyongyarapodás egyértelmű.
Arra a kérdésre, hogy a Rác fürdő felújításakor miért volt szükség magánszemélyek bevonására, Valkó Csaba azt mondta: az önkormányzati fürdőtársaságnak a szükséges humán és anyagi tőke sem állt egyedül rendelkezésére.
Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön napközben négy civil ruhás rendőr jelent meg a társaságnál, s a Rác fürdő felújításával kapcsolatos nyomozás miatt kértek három-hat évvel ezelőtti dokumentumokat. Ezeket átadták a rendőröknek, amiről jegyzőkönyvet is felvettek - ismertette. A vezérigazgató megjegyezte, hogy a beruházást már több fővárosi testület, egyebek mellett a főváros revizori bizottsága is vizsgálta, és az ellenőrzések rendre azt állapították meg, hogy a zrt. szabályosan járt el. A Rác fürdő ügyében hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt 2009 októberében indult nyomozás fideszes önkormányzati képviselők feljelentése nyomán, amiért szerintük a fürdőt 75 százalékban "kicsempészték" Budapest vagyonából.
György István, a Fidesz budapesti frakcióvezető-helyettese akkor felszólította az önkormányzatot, kezdjen tárgyalást a beruházókkal annak érdekében, hogy a Rác Nosztalgia Kft.-ben Budapest bevitt vagyonának megfelelő pozíciót harcoljon ki. Kifogásolta továbbá, hogy az önkormányzat és a szakbizottság érdemi indokolás nélkül járult hozzá a sorozatos határidő-módosításokhoz, és nem tett semmit a késedelemből eredő károk mértékének csökkentésére.
A BRFK honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a nyomozás eddigi adatai alapján feltehető, hogy a fürdő felújításával és a mellette épülő szálloda építésével a Fővárosi Önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


