Levelet írtak a miniszterelnöknek
Megáll az élet: demonstrációra készülnek az adóigazgatási szakszervezetek
Demonstrációt tart a közeljövőben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), derül ki a szakszervezeteknek a miniszterelnökhöz írt leveléből.
2010.02.23 18:34MTIA munkavállalók átlagosan 25-35 százalékos keresetvesztesége a megnövekedett feladatok mellett már olyan mértékű elégedetlenséget okozott, aminek következményei beláthatatlanok, tartalmazza a levél, amelyet az ADOSZT kedden juttatott el az MTI-hez.
"Álláspontunk szerint a munkavállalóink által átélt anyagi, erkölcsi veszteségek romboló hatásai már súlyosan veszélyeztetik az állami bevételek teljesülését" - figyelmeztetik a szakszervezetek a miniszterelnököt.
Az érdekvédelmi szervezetek arra kérik a kormányfőt, hogy személyes közbenjárásával segítse elő az állami adóigazgatás területén dolgozók méltánytalan megítéléséből adódott gondok orvoslását.
A két adóigazgatási szerv hivatali apparátusának dolgozói a levél szerint az elmúlt évben a közszolgálat területén soha, és sehol nem tapasztalt mértékű keresetcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni, veszteségeik messze felülmúlják a közigazgatás területén általánosan bekövetkezett keresetcsökkenés mértékét. Ez annál inkább elfogadhatatlan számukra, mert megfeszített munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állami költségvetés tervezett hiánycélja tavaly 3,9 százalékos mérték alatt teljesült - tartalmazza a levél.
A szakszervezetek szerint ez a teljesítmény csak folyamatos túlmunkákkal volt elérhető, és a dolgozók elkötelezettségének köszönhető. Az idei költségvetésben tervezett mintegy tizenháromezer milliárd forintnyi állami bevétel 90-95 százalékát az APEH és a VPOP szedi be.
Ebben a költségvetési évben mindkét szervezet újabb feladatokat kapott, ami tovább növeli az eddig is nagy leterheltséget - fogalmaz a levél. A szakszervezetek emlékeztetnek arra: 2009 májusa óta folyamatosan azon vannak, hogy az adóigazgatási dolgozók ügyét tárgyalásos úton rendezzék.
A 2009 őszén létrejött megállapodásnak azonban több pontja nem teljesült, ezért döntöttek a demonstráció megtartásáról. Az ADOSZT és a VPFSZ a levél másolatával megkereste a Pénzügyi Dolgozók Európai Uniójának (UFE) elnökségét, és rajta keresztül az Európai Unió adó- és pénzügyi biztosát, közbenjárásukat kérve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


