Most bírálja Orbán tavalyi beszédét
Fidesz: Lendvai Ildikó féléves fáziskésésben van
A Fidesz szerint Lendvai Ildikó féléves fáziskésésben van, amikor Orbán Viktor tavaly szeptemberi kötcsei beszédét most bírálja.
2010.02.17 16:02MTIAz MSZP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor húsz évvel ezelőtt az Hősök terén rendszerváltó beszédet, most, húsz év elteltével Kötcsén "rendszervisszaváltó" beszédet mondott, ami hadüzenet is az értelmiségnek. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy három eset lehetséges: Lendvai Ildikó vagy nem olvas újságot, vagy rövid az emlékezete, vagy pártjával együtt ismét mocskolódó kampányt folytat Orbán Viktor és a Fidesz ellen.
Az ellenzéki politikus indoklásképpen felidézte: Orbán Viktor kötcsei beszédéről 2009. szeptember 6-án - a fidesz.hu tudósítása alapján - beszámolt az MTI és a teljes magyar sajtó, a hírarchívumokban pedig a mai napig elérhetőek az ezzel kapcsolatos tudósítások, benne azokkal a mondatokkal, amelyekre Lendvai Ildikó szerdán "rávetődött".
Orbán Viktornak a "Megőrizni a létezés magyar minőségét" című beszédét szerdai számában közölte vitaindítóként a Nagyítás című hetilap. Az MTI úgy tudja, a szöveg a Fidesz-elnök 2009. szeptember 5-i kötcsei beszédének szerkesztett változata, amely - mint a Nagyítás írja - "koncepció, vízió, sőt stratégia a kultúra jövőbeli szerepéről". Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy szerinte megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a "duális erőtér" határozza meg, hanem "egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér".
A kötcsei Polgári Pikniket - ahol az MTI információi szerint a beszéd tavaly ősszel elhangzott - 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével, többek között a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében; a tanácskozások nem nyilvánosak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


