Hirtelen felindulásból
Ismét bajuszbált rendeznek Szegeden
Ismét bajuszbált rendeznek szombat este a szegedi Grand Caféban.
2010.02.12 09:53MTIA már negyedszer megszervezett és időközben nemzetközivé terebélyesedett, a város fiataljai között legendássá vált farsangi mulatság alkalmából csaknem százan növesztették meg arcszőrzetüket. "Az első bált hirtelen felindulásból rendeztük meg: viccesnek tűnt, hogy néhány ember bajuszt növeszt egy farsangi mulatság kedvéért" - mesélt az előzményekről az MTI-nek Tóth Péter Zoltán szervező, a művész mozi és kávézó munkatársa.
Tavaly a három-négyszáz résztvevő közül legalább százan vállalták, hogy a mulatságra különleges jelmez helyett vagy azt kiegészítve frissen növesztett bajusszal toppannak be. A vállalkozó szellemű vendégek között voltak, aki több mint egy hónapig nem borotválkoztak, majd a bál reggelén gondosan lenyírták szakállukat, és maradt a férfias bajusz, persze az egyéni adottságok függvényében.
A bál után azonban a bajuszok halálra voltak ítélve, jött az olló és a borotva. Az idei bálra a tavalyihoz hasonlóan akár százan is természetes jelmezben érkezhetnek majd - mondta Tóth Péter Zoltán, aki biztos lehet a dolgában, hiszen a készülődés jelei már jól látszanak a leendő vendégek arcán. A korábbi mulatságok előtt több idegen nyelven is figyelemfelhívó plakátokat helyeztek ki a bálról, ami komoly visszhangra talált a Szegeden tanuló külföldi fiatalok között, így a rendezvény a Nemzetközi Bajuszparti elnevezést kapta.
A farsangi mulatságon - ahova természetesen a bajusztalanokat és a hölgyeket is várják - lesz jelmez- és bajusz-szépségverseny, a tombolán pedig bajuszhoz kapcsolódó ajándékokat sorsolnak ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


