Nyakukba veszik az országutat
Országjárás Orbán, Mesterházy és Bajnai módra
Bajnai Gordon miniszterelnök, Mesterházy Attila szocialista kormányfő-jelölt és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is járja az országot a kampány idején - tudta meg az MTI.
2010.02.06 17:46MTIBajnai Gordon az elmúlt négy évben - fejlesztési kormánybiztosként, önkormányzati és fejlesztési, valamint gazdasági miniszterként majd kormányfőként - átlagosan havonta három-öt, a fejlesztésekhez köthető vidéki eseményen vett részt.
Az MTI úgy tudja a következő időszakban még több ilyen jellegű programja lesz a miniszterelnöknek, mert fontosnak tartja minél szélesebb körben személyesen is kommunikálni az uniós fejlesztések adta lehetőségeket és azok eredményeit. Számos vidéki fejlesztést tekint majd meg, illetve a kormány tevékenységével, intézkedéseivel kapcsolatos egyéb nyilvános eseményeken is részt vesz.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője Orbán Viktor vidéki útjaival kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a Fidesz elnökének nagyon sok meghívása van vidéki helyszínekre, és folyamatosan érkeznek továbbiak különböző szakmai és civil szervezetektől, Fidesz-csoportoktól, egyesületektől. A pártelnök a meghívások egy részének az elkövetkező időszakban – már március 15-e, a hivatalos Fidesz-kampánynyitó előtt is - igyekszik eleget tenni.
Az MTI információi szerint Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is járja majd az országot a következő hónapokban. A hivatalos kampánynyitóig elsősorban az egyéni jelöltekhez köthető különböző rendezvényeken vesz részt, február 20. után pedig a szocialisták által kiemelten kezelt választókörzetekbe látogat majd el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


