"Ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz"

Képekkel! Országértékelt Orbán Viktor: a józan ész politikájának támogatására szólított fel

Orbán Viktor és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére, amelynek alapját a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend értéke jelenti. A legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítását nevezte.

2010.02.05 18:10MTI

A Fidesz elnöke pénteki, 12. országértékelő beszédét, amelyet a budai Millenáris Park Teátrumban mondott el, a pulpituson is olvasható "Itt az idő!" jelmondatra építette fel. Értékelése szerint ilyen mélyről jövő igény a változtatásra Magyarországon, mint most, talán egyszer volt, 20 éve, de akkor büszkék voltak a magyarok, ma viszont gyengének látják az országot, aminek egyértelműen a gyenge kormányzás az oka.

Úgy vélte, a magyaroknak elegük lett a gyenge kormányzásból, itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen, olyan, amelyben megbízhatnak az emberek itthon és külföldön egyaránt, amely képes helyreállítani az ország tekintélyét, hogy "újra tisztelet övezzen bennünket a nagyvilágban".

Mint mondta, mindenki, akivel találkozik, azt üzeni, kiáltja: változtass. Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen, olyan, amely képes megoldani a gondokat idehaza, és kellő határozottsággal lép fel a nemzetközi színtéren, felelősen kezeli a pénzügyeket, nem nyomja rá bélyegét a munkájára a bűnözés, hatalommal való visszaélés, képes dönteni - fogalmazott a Fidesz első embere. "Ha ilyen vezetése lesz hazánknak, akkor Magyarország hangját ismét tisztelni fogják, Magyarországnak lesz súlya" - emelte ki.

Orbán Viktor szerint magunk mögött kell hagyni a magyar kishitűséget tápláló kormányok korszakát. "Én a magyarok kishitűsége helyett a magyarok nagyszerűségében hiszek (...), csak olyan politikának van értelme, amely a magyaroknak anyagi, testi, szellemi gyarapodást, lelki nyugalmat, kiegyensúlyozott és harmonikus életet hoz" - tette hozzá.

Kitért arra, hogy megrendítően sok és nehéz feladat áll az ország előtt, "mert nagyon sok, szinte alig felmérhető kárt okozott nekünk a korszak, amelyet Gyurcsány-korszaknak nevezünk". Azonban - folytatta - lát egy új horizontot kirajzolódni Magyarország előtt, "mert van erőnk" változtatni. Leszögezte: a félelem és kudarc korszaka hamarosan véget ér. A jövő és nem a bosszú kormányzásának kell következnie a választások után - mondta. A Fidesz elnöke szerint a jövő kormányzásában sem lehet szemet hunyni afelett, ami történt az elmúlt években. A felelősségre vonással nem a múltnak, hanem a jövőnek tartozunk: hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer mindaz, ami az elmúlt években történt - hangsúlyozta. Orbán Viktor leszögezte: a változáshoz szükség van biztos iránytűre, ez pedig a józan ész lehet.

A józan ész azt diktáltja, hogy a szélsőségeket el kell utasítani, mert ezek sodorták bajba Magyarországot. A szélsőségek közé sorolta a jelenlegi hatalmon lévőket, akik - mint fogalmazott - a törvény fölé helyezik magukat, illetve azokat, akik törvényen kívül helyezik magukat, és céljaik elérésében akár az erőszakot is megengedik. 

Résztvevők hallgatják Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének hagyományos országértékelő beszédét a budapesti Millenáris Park Teátrumban. (fotó: MTI)


Mindkét szélsőség veszélyes - összegezte véleményét. Változtatni kell, mert az ország lesodródott a józan ész útjáról - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kormányzást, a politikát vissza kell vezetni az emberekhez, de nem üres jelszavakkal, életszerűtlen ideológiai tételekkel.

Úgy vélte: a politikának vissza kell térnie azokhoz az értékekhez, amelyek mindenki számára vitán felül álló közös értékek, ezek vezetnek vissza ugyanis az emberekhez és a valósághoz.

Ezen értékek közé sorolta a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok, lakatok, zárak, sorompók és figyelőkamerák. Szerinte azonban az első és legfontosabb összekötő érték a munka, ez az alapja mindennek. A gazdaság talpra állításával kapcsolatban kifejtette: a gazdasági válság kezelésének egyetlen hatásos módja a gazdasági növekedés beindítása - szinte minden áron. Megismételte, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet kell létrehozni, meg kell védeni a magyar termékeket, a magyar földet, a magyar vízkészletet. Az egészségügyi rendszerrel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy rendezni kell a háziorvosok és a kórházak helyzetét. Több orvosra és több ápolóra van szükség - jegyezte meg. Száműzni kell a félelmet az utcákról, a terekről és az otthonokból - mondta a közrend helyreállításáról. A gyenge kormány szerinte a gyenge közbiztonsággal egyenlő.

"Itt az idő, hogy újra rend legyen Magyarországon" - hangsúlyozta. A szociális biztonság pedig - jegyezte meg - erőforrás a nemzet számára, minden egyes megszülető gyermek "befektetés". Magyarország következő kormányának a nemzeti ügyek kormányának kell lennie - összegezte.

Orbán Viktor azt kérte a választóktól, hogy csak a józan ész politikáját támogassák; a szélsőséges erőknek nem lesz ereje ahhoz, hogy komoly változást vigyenek végre, ezért őket támogatni eltékozolt erőfeszítés - tette hozzá. Kiemelte: a változás azért fontos, hogy legyen közös jövőnk, közös célunk, a változásnak pedig az élet minden területére ki kell terjednie, a nemzeti ügyek kormányának pedig mindig a jövő felé kell fordulnia. A baloldali, az MSZP-től elpártolt szavazókkal kapcsolatban úgy fogalmazott, megérti a csalódottságukat, hiszen azt látták, hogy vezetőik semmibe veszik azokat az eszméket, amelyekben hittek. Arra kérte őket, támogassák a nemzeti ügyeket.

Résztvevők gratulálnak Orbán Viktornak. (fotó: MTI)


"Készen állok, hogy Magyarország nagy vállalkozásában a magam feladatát ellássam, én és pártom készen állunk az erős, felelős és cselekvő kormányzásra" - mondta Orbán Viktor.

A pártelnök ugyanakkor úgy fogalmazott: a jövőbe induló vonatra csak április 11-én váltható meg a jegy, az még nincs a zsebben. Puskás Öcsit idézve azt mondta: kis különbség, kis változás, nagy különbség, nagy változás. Orbán Viktor a szokásos "Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok" szlogennel zárta mintegy 50 perces beszédét. Beszédében - szokásához híven - több viccet is elmondott: az egyik szerint "Kodály Zoltán egyszer vendégségben járt, végig kellett hallgatnia a házikisasszony hegedűjátékát. Megkérdezte: mióta tanul hegedülni. Nyolc éve, mester. Mind a nyolcat letagadhatná" - mondta a szocialisták nyolcéves kormányzására utalva.

Ma sokan letagadnák a utolsó nyolc évüket, szívesen elfelejtenék és elfelejtetnék velünk, hogy "mi mindent műveltek" - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: "ezt nem fogjuk hagyni".

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke (b) gratulál Orbán Viktornak. (fotó: MTI)


Arra, a szocialisták által gyakran feltett kérdésre, hogy miért van szükség elszámoltatásra, azt mondta, mindig Pistike "jut az eszébe", "aki megkérdezi a tanárnőt: tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni?

Azért, mert ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz".

A Fidesz első embere a budai Millenáris Park Teátrumában meghívott vendégek előtt most tizenkettedik alkalommal elemezte az ország helyzetét.

Mesterházy: a Fidesz elnöke ma sem "töltötte ki azt a biankó csekket"

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezetője a beszédre úgy reagált, hogy szerinte Orbán Viktor országértékelőjét a sok beszéd, kevés tartalom jellemezte. Azt mondta: az évértékelő olyan volt, mintha a Fidesz elnöke is attól félne, hogy lehúzzák a párt listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el a Fidesz programjáról. Mesterházy Attila véleménye szerint a Fidesz elnöke ma sem "töltötte ki azt a biankó csekket", amelyre felhatalmazást kér a választóktól, így valójában azt kéri, hogy bekötött szemmel kövessék az emberek az ismeretlenbe.

Az MDF szerint Orbán Viktor országértékelőjében folytatta az elmúlt hetek fideszes politikáját, ugyanis nem volt hajlandó semmit elárulni abból, mit is akar a Fidesz kormányon. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője az MTI-nek azt mondta: a magyar kapitalizmus nem a piac túlhatalma miatt működik rosszul, hanem azért, mert az a politika, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz is képvisel, túlzottan rátelepedett a gazdaságra.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet mondott Orbán Viktor évértékelőjében, amelyből nem derült ki, mi a Fidesz programja. Kockázatos kijelentésektől mentes, a politikai közép felé nyitó beszédet mondott a Fidesz elnöke az MTI által megkérdezett politológusok szerint.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor elsősorban az embereket megosztó ideológiáktól mentes, a mindennapi élethez köthető, pragmatikus beszédre törekedett, amely így végül valóban meglepetés- és kockázatmentesként értékelhető.

A Fidesz elnöke 2007 nyarán az Egy az ország című beszédével indította el pártját a politikai közép felé, a pénteken elhangzott beszéd e stratégia logikus folytatása volt - mutatott rá a szakértő. Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerint Orbán Viktor alapvetően pozitív, a kockázatokat kerülő beszédet mondott, ami egy kormányzásra készülő pártelnök megnyilatkozása volt. A szakértő szerint a Fidesz elnökét politikai ellenfelei elsősorban azzal támadhatják, hogy csak általánosságokat mondott.

Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója szerint Orbán Viktor középre tartó, békés hangot megütő, "mondhatni kellemesen unalmas, lagymatag beszédet mondott". A Fidesz elnöke - ahogy arra előzetesen is számítani lehetett - végig kínosan ügyelt a konkrétumok kerülésére, de beszéde ennek ellenére sem volt semmitmondó, hiszen több kérdésben, egyebek mellett a nemzetgazdaság területén is, fontos irányokat jelölt ki, többi között a protekcionista gazdaságpolitika, a magyar termékek támogatásának hangsúlyozásával.

Orbán Viktor beszéde a tipikus "jövőkép-beszédek" közé sorolható, "sok-sok üres lózunggal" - mondta Magyar Kornélia.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.