Navracsics és Semjén állította meg Gyurcsányt?
Semjén: Gyurcsányt sikerült "amortizálni"
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc "amortizálása" politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig "a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója".
2010.01.07 10:21MTIA kereszténydemokrata politikus a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjúban arra az újságírói felvetésére, hogy a párt és a képviselőcsoport vezetőjeként már ő a "párt ökle", úgy reagált: "Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez száz százalékosan sikerült. Nagyon nagyot hibázott, hogy ebbe a harcba belement."
Semjén Zsolt szerint a volt miniszterelnök énképe az volt, és azt mondta a szocialistáknak: "azért vagyok én a vezéretek, mert én tudok harcolni Orbán Viktorral". "Neki abból lett volna politikai haszna, ha Orbán Viktorral tud megmérkőzni. De nem ért el hozzá: mert ott voltunk mi, Navracsics Tibor és én" - mondta Semjén Zsolt.
Arra a választásokkal kapcsolatos újságírói kérdésre, hogy a KDNP "mérhető" párt-e, az elnök úgy reagált: "a Fidesz-KDNP szövetség a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója". Semjén Zsolt szerint a Fidesz-KDNP szövetség lényege, hogy a szavazatgyűjtésben a Fidesz dominál, a szellemi forrásvidéket viszont a KDNP biztosítja. "Ahogy Orbán Viktor felfestette, a Fidesz olyan, mint egy hajó, amely megy a tengeren, viharban is, zátonyok között is. De a KDNP az a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget" - nyilatkozta a Magyar Narancsnak a KDNP első embere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


