"Most gyarmatosítják Magyarországot"
Semjén: Nem lehet hagyni, hogy a magyarok zsellérek legyen saját országukban
Szent István örökségének lényege a magyarság, kereszténység, európaiság - mondta augusztus 20-i ünnepi beszédében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, hozzátéve, hogy most gyarmatosítják Magyarországot.
2009.08.20 13:30MTIA pártelnök úgy fogalmazott, hogy a magyarok talpa alól "kihúzzák a földet, a tulajdont, mindent", nem lehet hagyni, hogy "az országot idegenek gyarmatosítsák", és "a saját országunkban valamifajta bennszülöttként kelljen itt maradnunk", holott az ország az államalapítás óta, ezer éve Európa szerves része.
Semjén Zsolt feltette a kérdést: "hol lenne ez az Európa, ha mi nem lettünk volna ezer éven át benne, vérezve a tatárral, a törökkel és más keleti pogány formációkkal szemben ezer éven keresztül?"
Ezért Magyarországnak "nem a cselédlépcsőn kell bekullognia az Európai Unióba", hanem ott a történelmi szerepéhez méltó helyet elfoglalnia és az értékeit tudatosítania másokban is - emelte ki.
Az ünnepek értelme, hogy az egyes ember és az egész nemzet hitet, erőt merítsen ősei példájából - mondta. Az államalapító Szent István király az ország megmaradásának szimbóluma, s mint mondta, "Magyarország akkor gyarapodott, amikor I. Szent István király példáját követte".
Semjén Zsolt kiemelte: amellett, hogy az ország ezer éve csatlakozott a kereszténységhez, Szent István önálló, szuverén országot hozott létre.
A KDNP uniópárti, mert az EU-tagság segítséget ad a "magyar megmaradáshoz", mivel az unió a nemzetek sokszínűségét is figyelembe veszi - mutatott rá.
Azt mondta: Szent István példát adhat ahhoz, hogy "mindenki a maga helyén, ki az önkormányzatban, ki a parlamentben, ki a munkahelyén, ki a földeken (...) ott építse az országot a saját környezetében, ahova a gondviselés állította".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


