Megsértették a koalíciós megállapodást?

Vita a fővárosi MSZP-SZDSZ között a BKV buszügye kapcsán

A fővárosi MSZP-frakció szerint az SZDSZ-frakció megsértette a koalíciós megállapodást azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés múlt pénteki rendkívüli ülésén nem a koalíciós partnerével, az MSZP-vel szavazott - közölték az MTI-vel kedden szocialista politikusok.

2008.02.20 07:45MTI

A szocialista politikusok tájékoztatása szerint a Főpolgármesteri Kabinet ülésén Steiner Pál MSZP-frakcióvezető határozottan szóvá is tette neheztelő véleményüket koalíciós partnerüknek. A közgyűlés múlt heti ülésén az SZDSZ szavazataival került napirendre az a KDNP-javaslat, amelynek MDF-es módosítása után a közgyűlés felkérte a BKV felügyelőbizottságát, hogy 15 napon belül folytasson le teljes körű vizsgálatot a BKV használtbusz-beszerzési tenderéről.

A magukat megnevezni nem kívánó szocialisták közölték azt is, hogy a koalíciós megállapodás szerint, ha az egyik fél nem támogatja egy adott kérdés napirendre vételét, akkor a másik félnek tudomásul kell ezt vennie. Nehezményezik a szocialisták azt is, hogy egy helyszíni ellenzéki javaslatot karolt fel az SZDSZ. Steiner Pál szóvá tette a kabinet ülésén, hogy ha nem tájékoztatják a koalíciós partnert egy adott ügyben, akkor az nem is tekinthető együttműködésnek. A szocialista frakcióvezető kifogásolta azt is, hogy az SZDSZ-en belül az ülésen többször is megoszlottak a szavazatok. Emiatt szerintük a koalíció nem tud "üzemszerűen működni".

A szocialisták abban bízva, hogy ez a helyzet nem ismétlődik meg a jövőben, nem kezdeményezik a Koalíciós Egyeztető Tanács összehívását. Dancs Gábor elmondta, hogy az SZDSZ-nek, mint liberális pártnak általában lelkiismereti jellegű szavazásai vannak. Ha kiemelt politikai ügyről van szó, akkor előtte egyeztet a frakció, és ezután előfordulhat, hogy kötelező szavazást kérnek - jegyezte meg. A frakcióvezető-helyettes szerint ebben az esetben az MSZP nem kért frakciószünetet, amikor a napirend tárgyalásakor felmerült ez az ellenzéki javaslat. Koalíciós egyeztetést pedig csak a napirend tárgyalása után kértek. Ezért formalizáltan nem is tudta az SZDSZ megismerni a szocialisták álláspontját - tette hozzá. Dancs Gábor hangsúlyozta, ha az MSZP kiemelt politikai ügynek tekintette volna ezt a kérdést, akkor a napirend kapcsán kellett volna koalíciós egyeztetést kezdeményezniük.

A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy az SZDSZ-ben, mint minden demokratikus pártban, a képviselők kötött mandátum nélkül, lelkiismeretük szerint voksolnak. "Zsebszerződésekkel nálunk nincsenek lekötve a képviselők, nem tudom máshol vannak-e, de nálunk biztosan nincsenek" - szögezte le. A politikus hangsúlyozta, hogy a napirendről zajló vita során az SZDSZ teljes liberalizmussal jár el, különösen egy ilyen témánál, amit a közvélemény fokozott érdeklődésre kísér.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.