Politikai gyűlöletkeltés a H1N1 miatt
Fidesz: Gyurcsány gyűlöletkeltésbe kezdett
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ismét politikai síkra terelte a H1N1 elleni vakcinával kapcsolatos vitát, és "gyakorlatilag politikai gyűlöletkeltésbe kezdett".
2009.12.10 16:09MTIPesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a Fideszt, hogy az ellenzéki párt felelős a vakcinával szembeni bizalmatlanságért. A volt miniszterelnök mindezt a szeretet és a megbékélés ünnepe előtt, advent idején teszi - szögezte le a politikus.
Pesti Imre emlékeztetett, az egészségügyi bizottság szerdai ülésén a pártok egyetértettek, hogy szükség van a H1N1 elleni oltóanyagra és az oltásra. Hozzátette: a szakma képviselői egyetértettek azzal, ami a Fidesz korábbi álláspontja is volt, az oltás szakmai kérdés, a politika, a kormány, az irányító szervek feladata az oltóanyag biztosítása, a szervezés, a tájékoztatás. Mint mondta: az ülésen abban vita volt, hogy a kormány megfelelően járt-e el, illetve, hogy ki a felelős az oltással szembeni bizalmatlanságért. A fideszes politikus felidézte, hogy a vita végén Székely Tamás egészségügyi miniszter "átérezte, hogy jócskán felelős a kormányzópárt, ezért +spongyát rá+ szóval úgy érezte, hogy itt az idő, valamennyien támogassák az oltást".
Pesti Imre szerint ezért aztán meglepő Gyurcsány Ferenc magatartása, aki "gyűlöletmágusként" a kormánypárt tehetetlensége miatt másokat vádol, többek között a Fideszt. Az ellenzéki képviselő azt ajánlotta, hogy a szocialisták saját párttársaik között keressék a felelősöket; szerinte Perjési Klára több alkalommal is "marhaságról és hülyeségről" beszélt az oltás kapcsán. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a gyűlöletkeltésben prímet vivő Gyurcsány Ferencnek kontrázott, amikor azt javasolta, hogy a Fidesz ne a pártpolitika mentén ossza meg az országot, de a szóvivő eltévesztette az ajtót, elég lett volna, ha párttársának üzen - tette még hozzá Pesti Imre.
Gyurcsány Ferenc több blogbejegyzésében is foglalkozott az újinfluenzával. Perjési Klára szocialista politikus szerdán a Klubrádió Kontra című műsorában azt mondta, addig voltak csak kétségei, amíg nem hallotta Berencsi György virológus és Czeizel Endre orvos-genetikus szakvéleményét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06