"Fenntartanák Molnár Oszkár mentelmi jogát"

MSZP: a Fidesz válaszoljon, hogy "a nácik pártjára állt-e"

Az MSZP szóvivője szerint a Fidesznek nem a szocialisták választási programjával kellene foglalkoznia, hanem arra a kérdésre kellene válaszolnia: a nácik pártjára állt vagy sem.

2009.10.14 19:05MTI

Nyakó István szerdán az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy eddig a Fidesz még nem határolódott el Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere és országgyűlési képviselője kijelentéseitől.

Az MSZP szóvivője azt tudakolta: a Fidesz bújtatja-e, menekíti-e a náci szövegek terjesztőit? Utalt arra, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságában kiderült, a Fidesz fenntartaná Molnár Oszkár mentelmi jogát. Nyakó István szerint a Fidesznek nem azzal kell foglalkoznia, hogyan lehet és kell feloszlatni a Fővárosi Közgyűlést. A Fidesz hétfőn korszakhatárhoz érkezett, kedden átlépett rajta a mentelmi bizottság ülésén, szerdán pedig Orbán Viktor az alapszabályukra hivatkozva tagadta meg a nácibeszéd elmondójának kizárását - fogalmazott a szóvivő, aki úgy vélte, hogy ezek szerint a Fidesz programjához mellékletként Molnár Oszkár magyar hangjával a Mein Kampfot is lehetne idézni.

Nyakó István szerint a legnagyobb ellenzéki pártnak a saját háza táján kellene söprögetnie, nem pedig az MSZP választási programtéziseivel foglalkoznia.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdán közölte: az MSZP irtózik a választásoktól országosan és a fővárosban is, pedig az ország érdeke a "soha senki által be nem tartandó vitairatok megfogalmazása" helyett a kormány félreállása, a mielőbbi új választás, valamint a költségvetés visszavonása lenne.

Az ellenzéki politikus ezt arra reagálva közölte, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke bejelentette: vitára bocsátják a párt választási programtéziseit. A Nyakó István kritikáját kiváltó, Molnár Oszkár szavait tartalmazó felvétel a múlt héten kapott országos nyilvánosságot. Az adásban a település polgármestere többek között azt mondta: "szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot".

Korábban Molnár Oszkár egy képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek. Molnár Oszkár a melegekről is kifejtette véleményét. Majd a börtönben megtudja Szetey Gábor, hogy milyen az, amikor a melegek házasságot kötnek - utalt a polgármester a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, aki nyíltan felvállalta másságát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.