Molnár Oszkárnak mindenkiről megvan a véleménye

SZDSZ: a Fidesz válasszon a demokrácia és Molnár Oszkár között

Az SZDSZ szerint a Fidesz vezetésének világossá kell tennie, hogy a polgári demokrácia és az alkotmányos alapértékek, vagy "Molnár Oszkár szélsőséges, újnyilas gondolatai mellé áll"?

2009.10.12 10:48MTI

Kóka János - az MTI-hez hétfőn eljuttatott, Navracsics Tiborhoz címzett levelében - szorgalmazza: legyen félreérthetetlenül világos, hogy a Fidesz frakcióvezetője "kikényszeríti-e a cigányozásban, buzizásban, zsidózásban a Jobbikon is túltevő edelényi polgármester lemondását, illetve a frakcióból való kizárását!" Legyen világos az is, hogy a Fidesz kizárja-e tagjai sorából mindezek után Molnár Oszkárt! - folytatódik a levél.

Kóka János hozzáteszi: legyen világos, hogy eltűri-e egy kormányzásra készülő párt, amelynek vezetői komoly pozíciókra tettek szert az Európai Néppártban, hogy soraiban egy olyan képviselő üljön a költségvetési bizottság tagjaként, "aki a magyarság felsőbbrendűségére hivatkozva a zsidókat Magyarország megszállásának szándékával, a cigányokat a magzataik tudatos megnyomorításával vádolja, a melegeket pedig börtönben szeretné látni". A szabad demokrata frakcióvezető azt kéri Navracsics Tibortól, hogy legkésőbb a parlament hétfői ülésének kezdetén, napirend előtt közölje a Fidesz döntését a közvéleménnyel.

Molnár Oszkár edelényi polgármester múlt héten, a helyi tévének adott interjújában többek között azt mondta: "szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot".

Korábban Molnár Oszkár más kijelentései is napvilágot láttak. Az edelényi polgármester egy képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak. Molnár Oszkár a melegekről is kifejtette véleményét. Majd a börtönben megtudja Szetey Gábor, hogy milyen az, amikor a melegek házasságot kötnek - utalt a polgármester a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, aki nyíltan felvállalta másságát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.