Ismét rosszul lett egy otthon szülő nő
Nem bizonyított, hogy Geréb Ágnes jelen volt a solymári otthonszülésnél
Csak a folyamatban lévő tanúmeghallgatások után lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Geréb Ágnes jelen volt vagy sem a péntek hajnali solymári otthonszülésnél - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délután az MTI-vel.
2009.09.18 19:39MTIBeluzsárné Belicza Andrea elmondta: a budaörsi rendőrkapitányság vizsgálja a péntek hajnali otthonszülés körülményeit. Fényt kívánnak deríteni az anya állapotromlásának okaira (emiatt a nőt és újszülöttjét kórházba szállították), illetve ezzel összefüggésben arra is, terhel-e valakit felelősség. Hozzátette: az anya meghallgatása után a fellelhető tanúkat is kikérdezték, illetve további tanúkat keresnek, adatokat gyűjtenek.
Csak az összegyűjtött információk és a meghallgatások összevetése után jelenthető ki bizonyosan, hogy Geréb Ágnes jelen volt-e a szülésnél. Megválaszolásra vár az a kérdés is, hogy ha ott volt, akkor milyen "minőségében". Ha ugyanis a bíróság által eltiltott tevékenységet folytatva vett volna részt a szülésnél, akkor kuruzslás címén büntetőeljárás indulhatna ellene - jelentette ki Beluzsárné Belicza Andrea.
Péntek hajnalban otthonszülés módszerével hozta világra gyermekét solymári lakásában egy nő, aki a szülést követően rosszul lett, ezért mentőt kellett hívni hozzá. A mentők kiérkezésekor a helyszínen már orvos is tartózkodott, ennek ellenére az anyát és gyermekét kórházba szállították. Bár közvetlen életveszély nem állt fenn, a felelősség megállapítására a budaörsi rendőrkapitányság vizsgálatot indított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


