"BKV-t csináltak az egész országból"
A Fidesz támogatja a fővárosi cégek átvilágítását
Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja azt a fővárosi szocialista javaslatot, amely szerint hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseit átvilágítanák; az ellenzéki politikus erről egy vasárnapi sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre.
2009.09.13 16:45MTIFónagy János sajtótájékoztatóján a szocialista javaslatra úgy reagált: mint a Fidesz fővárosi elnöke támogatja a javaslatot. Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem a végkielégítés a bűnös (...), hanem azok, akik a végkielégítést ilyen felháborító és meggyőződésem szerint jogellenes módon használják".
Burány Sándor és Steiner Pál sajtótájékoztatójára Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője is reagált. Az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MSZP és az SZDSZ több milliárdot költött a fővárosban és állami cégeknél is horribilis összegű végkielégítésekre, "BKV-t csináltak az egész országból".
"Most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, a szocialisták úgy tesznek, mintha éppen ők harcolnának a - saját maguk által kifizetett - végkielégítések ellen" - írta Szijjártó Péter, aki megjegyezte: "ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket!"
Emlékeztetett rá: szombaton újabb milliárdos végkielégítési listára derült fény a BKV-nél, ami szerinte egyértelmű bizonyíték arra, hogy "a BKV a szocialisták kifizetőhelyévé vált". Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke és Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt javasolta, hogy 2003-ig visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munka- és tanácsadói szerződéseit világítsák át.
A szocialista politikusok közölték, ehhez az ellenék bevonásával egy paritásos munkabizottság felállítását kezdeményezik a közgyűlés két nagy frakciója vezetőjének irányításával, az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék. A szocialisták szerint ki kell derülnie, hogy ki gazdálkodott pazarlóan, és ki tartotta be a jogszabályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06