...de legalább villamosjegyre futja?
A BKV-nál 96 ember csak végkielégítésből többet kapott 1,5 milliárd forintnál
Szeptember 30-ig tovább bővülhet a BKV-nál az elmúlt években kifizetett végkielégítésekből, prémiumokból és más juttatásokból részesülők listája.
2009.09.12 08:41Magyar NemzetA Magyar Nemzet birtokába került egy dokumentum, amelyet a BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága készített. Az anyagban szereplő számok alapján eddig 96 ember csak végkielégítésből kapott 1,5 milliárd forintnál többet, az együttesen kifizetett közpénzek ennek sokszorosát is elérhetik - olvasható a lapban.
A cikkben szerepel, hogy a közlekedési cég felügyelőbizottsága jövő hétfőn tárgyal az összesítésről, amelyből kiderült, a vezérigazgatók, helyetteseik, főosztályvezetők mellett csoportvezetők, irodavezetők és mások is kaphattak a sok milliárd forintból.
A dokumentum adatai azt sejtetik, hogy jól felépített hálózat működhetett a szocialistákhoz köthető vezetők, elsősorban Antal Attila vezérigazgató, majd megbízott helyettese, Balogh Zsolt idején - állítja a Magyar Nemzet, amely több táblázatot is közöl: többek közt az aktív munkaszerződéssel rendelkező vezetők béréről és prémiumáról valamint a már nem a BKV-nál dolgozó korábbi vezetők legmagasabb béren kívüli juttatásáról, illetve végkielégítéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


