Hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve

Romagyilkosságok - hibákat követett el a Nemzetbiztonsági Hivatal

A nemzetbiztonsági szolgálatoknak fontos szerepük volt az elkövetők felderítésében, de a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve - ismertette a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogása után általa elrendelt vizsgálat összefoglalóját Ficsor Ádám.

2009.09.08 18:31MTI

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a hibák között említette, hogy az NBH jogi főosztálya nem továbbított egy javaslatot, amely külsőengedély-köteles ellenőrzés kiterjesztésére vonatkozott. Megállapították azt is, hogy aki Debrecenben foglalkozott az üggyel, nem kellő alapossággal végezte a munkáját.

Emiatt az NBH főigazgatója fegyelmi eljárást indít A miniszter arról is beszélt, hogy az NBH többször adott információt a rendőrségnek a lehetséges elkövetőkről, de K. István nem került be ebbe a sorba, holott az adatok alaposabb elemzésével felmerülhetett volna a neve.

A felelősök egy része esetében a vezetői megbízás visszavonását kezdeményezi, más esetekben fegyelmi eljárást indít a főigazgató. Egyúttal fény derült néhány "nem kis jelentőségű, de ( ) procedurális dologra is" - közölte Ficsor Ádám -, ezekben az ügyekben a főigazgató ad majd ki utasításokat. A miniszter a volt főigazgató felelősségét firtató kérdésre azt mondta: olyan nem volt, hogy egy információt "Laborc Sándor tett rossz útra", de "amikor rendszerszintű hibákról beszélünk, nyilvánvalóan felvethető a főigazgatói felelősség".

Arra a kérdésre, hogy hány embert vonhatnak felelősségre az ügy kapcsán, annyit felelt, hogy "két-három olyan kollégáról van szó, aki az üggyel ügyintézőként foglakozott és két vagy három vezetőről". A debreceni hibáról azt mondta, hogy ott nem leállították az eljárást, hanem lejárt a határideje, pedig még nem kellő alapossággal tártak fel minden tényt, ezért meg kellett volna hosszabbítani az eljárást a későbbi gyanúsítottal szemben. Kijelentette: "azt kifejezetten nem állítom", hogy ha ezeken a pontokon másként jártak volna el, akkor az más eredményre vezetett volna, de találtak olyan pontokat, ahol lehetett volna több erőfeszítést tenni.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyagban az is szerepel, hogy az NBH államtitoksértés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az augusztus végén az internetre felkerült, általuk összeollózottnak minősített írás miatt. A vizsgálat megállapította, hogy a cikk "nem az NBH-ban készült hivatalos dokumentum", de több ponton "azonosságot mutat az NBH-ban keletkezett", minősített, államtitkot képező iratokkal.

A nemzetbiztonsági bizottságot vezető Demeter Ervin (Fidesz) bejelentette, hogy a szabad demokrata Gulyás József javaslatára, az ellenzéki pártok támogatásával elindítanak egy tényfeltáró bizottsági vizsgálatot. A fideszes politikus megjegyezte, megerősödött az a vélekedésük, hogy ha az NBH az elvárható gondossággal és hozzáértéssel végzi a munkáját, akkor vagy a sorozatgyilkosságok vagy azoknak jelentős része megelőzhető lett volna”.

Kijelentette: ide vezet az, amikor a nemzetbiztonsági szolgálatokat pártpolitikai célokra használják, mert nem jut erő az érdemi munkára”. Az elmúlt években azt tapasztalták, hogy az úgynevezett szélsőséges csoportok felderítése területén a szolgálatok tevékenysége eltolódott a radikális politikai csoportosulások, tehát a kormányt hangosan, durván, illetve jogsértően szidók felé”, azokra pedig nem jutott elegendő energia, akiknek a magatartása alkotmányos gondokat vet fel - mondta Demeter Ervin.

Közölte: a parlamenti bizottságot korábban úgy tájékoztatták, hogy az utóbbi szervezetekre kiemelt figyelmet fordítanak a szolgálatok, de azok nem alkalmasak terrorcselekmények végrehajtására. Ezzel szemben megállapítható, hogy a gyanúsítottak szélsőséges szervezetekhez voltak köthetők - tette hozzá. Demeter Ervin azt mondta, hogy az NBH-nak még fel kell tárnia az ügy hátterét, a motivációt, a logisztikát és a támogatókat. Kérdésre hozzátette: arról nem tájékoztatták őket, hogy kik lehetnek az elfogottak támogatói.

A bizottsági vizsgálattól azt várják, hogy olyan működési és vezetési rend alakul ki a szolgálatoknál, amely nyomán középtávon már elérhető lesz, hogy egy ilyen bűncselekmény-sorozatot meg lehessen előzni - tette hozzá a fideszes politikus. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagja, Tóth Károly közölte: a miniszter érdemi vizsgálati jelentést ismertetett, és világossá tette, hogy a szakszolgálat kimagasló munkát végzett, az NBH munkájában viszont "egy-egy területen voltak érdemi hibák".

Minden bizottsági tag egyetértett abban, úgy kell megerősíteni a szolgálatokat, hogy a hasonló ügyeket, amennyire lehet, már a tervezés fázisában fel lehessen deríteni - mondta. Tóth Károly hozzátette: ehhez képest a legvégén egy zseniális ötlettel hátraarcot hajtottak végre az urak”, elfogadták, hogy a bizottság folytasson vizsgálatot arról, történtek-e szakszerűtlen lépések az NBH-nál - pedig ezt a miniszteri vizsgálat már megerősítette. Gulyás József viszont arról beszélt, hogy a klasszikus nyomozás eredményes volt, ezért az abban részt vevőket elismerés illeti, de az NBH által végzett munka "nem volt kielégítő, bizonyos értelemben elégtelen volt".

Közölte, hogy a minisztertől kapott tájékoztatás abban erősítette meg, hogy indokolt egy ténymegállapító vizsgálat. A kereszténydemokrata Simicskó István azt mondta, hogy az elmúlt időszakban hibázott az NBH, valamint a szolgálatokat felügyelő miniszter és nem tisztázott az ügy háttere, ezért is támogatták a szabad demokrata képviselő javaslatát. Közölte: az előző és a jelenlegi miniszter, valamint a volt főigazgató felelőssége is tetten érhető abban, hogy ilyen helyzetbe került az NBH.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.