Orgyilkosokat keresnek
Romagyilkosságok - Még legalább három gyanúsított került a rendőrség látóterébe
Még legalább három lehetséges gyanúsítottat keres a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat miatt - írta a keddi Népszabadság.
2009.08.25 08:18NépszabadságÉrtesüléseik szerint a rendőrség még legalább három, már azonosított személyt keres a romák elleni gyilkosságsorozattal összefüggésben.
Ezt a rendőrség nem kívánta kommentálni. Bencze József országos rendőrfőkapitány lappal csak annyit közölt: ne gondolják azok, akiknek bármi közük volt is ehhez a gyalázatos bűntetthez, hogy ezzel vége.
A rendőrség folytatja a már elfogott és a már azonosított, de még bujkáló feltételezett elkövetők telefonos híváslistáinak elemzését, kapcsolatrendszerük feltérképezését.
Úgy tudni, a nyomozók lefoglaltak több számítógépet, amelyeken reményeik szerint az eddigi és a tervezett támadásokkal kapcsolatos információk lehetnek, valamint olyan adatok, amelyek további lehetséges elkövetők vagy segítők nyomára vezethetik a nyomozókat - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


