"Demszky megsértette a koalíciós megállapodást"
Mérlegel a fővárosi MSZP - marad az együttműködés az SZDSZ-szel?
Az MSZP mérlegelni fogja a további együttműködés formáit az SZDSZ-szel, miután Demszky Gábor főpolgármester a szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettest bízta meg a BKV felügyeletével.
2009.09.03 19:36MTIBurány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta, a budapesti szocialisták megdöbbentőnek tartják, hogy "az SZDSZ belső válságának következményeként" a főpolgármester, szakítva a 15 éves koalíciós hagyományokkal, jogkörével visszaélve megsértette a koalíciós megállapodást.
A szocialista politikus szerint a koalíciós szerződés felrúgása új helyzetet teremtett, ezért az MSZP budapesti vezető testületei értékelik a történteket, annak következményeit és mérlgelni fogják a további együttműködés formáit is. Demszky Gábor csütörtökön közölte az MTI-vel: a szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettes látja el csütörtöktől a BKV felügyeletével összefüggő feladatokat, amelyekről a szintén szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes hétfőn mondott le.
A főpolgármester elmondta, hogy a jogszabályban hozzátelepített feladatokat munkahelyi vezetőként átruházta a szocialista politikusra, mivel ez a fontos kérdéskör nem maradhat főpolgármester-helyettesi felügyelet nélkül. Közölte, hogy döntése nem érinti az MSZP-SZDSZ koalíciós szerződést, mert eszerint is a szocialistáknál van ez a feladat. Demszky Gábor közölte, hogy ez a feladat azért nem maradhat az ő hatáskörében, mivel azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a kormányzó pártnak kell erről gondoskodnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


