Valószínűleg elfogadják a felkérést
Feltételes módban: Ha felkínálják, Vitézy lehet a BKV felügyelő-bizottságának elnöke
Ha valóban felkínálják a Fidesznek a BKV felügyelőbizottsági (fb) elnöki posztját, akkor azt valószínűleg elfogadják és Vitézy Dávid lesz az fb elnöke - mondta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője csütörtöki, a BKV ügyeiről tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.
2009.09.03 14:36MTI
A politikus egy kérdésre válaszolva azt mondta: nem egyeztet a Fidesz pártvezetőivel arról, elfogadják-e a felkínált posztot, ezt "nekünk kell mérlegelni" - mondta.
Szavai szerint először az igazgatósági elnökséget "ajánlgatták" nekik, "de eszem ágában sincs a végrehajtói hatalomba bekapcsolódni, eddig sem voltak kíváncsiak a véleményünkre a végrehajtó hatalomban".
"A választást közvetlenül megelőző időszakban bolond leszek bekapcsolódni ebbe a munkába, úgyis kezünket-lábunkat össze kell szedni, hogy ne tudjanak minket összemosni a jelenlegi végrehajtó hatalommal" - magyarázta.
Hozzátette: a felügyelőbizottsággal azért "más a helyzet", mert az egy ellenőrző szerv, ennek elnöki tisztségének elfogadását pedig mérlegelik és valószínűleg elfogadják.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt még "hivatalosan is fel kell ajánlani", nem beszélve arról, hogy formálisan az fb tagjai közül maga választ elnököt. Ez - mint fogalmazott - lehet "politikai alku eredménye".
Ha valóban megtörténik, akkor ezt valószínűleg elfogadjuk és Vitézy Dávid lesz a fb elnöke - mondta.
Vitézy Dávid jelenleg az fb Fidesz által delegált tagja. Egyúttal ő a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (Veke) szóvivője.
Demszky Gábor főpolgármester szerdán jelentette be, hogy hogy visszahívják BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának
tagjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06