"Figyelmen kívül hagynak nyilvánvaló tényeket"
Sukoró - a pénzügyi tárca visszautasítja a Magosz vádait
A Pénzügyminisztérium a közép-dunántúli régió területére meghirdetett játékkaszinó koncessziós pályázatának elbírálásánál teljes mértékben a törvényi előírásoknak megfelelően járt el - reagált a tárca Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki kijelentésére, miszerint a sukorói King,s City kaszinóprojekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás.
2009.08.27 18:49MTIA minisztérium szerint Budai Gyula sajtótájékoztatóján "a nyilvánvaló tényeket figyelmen kívül hagyja, mikor megfogalmazza véleményét". Hozzátették: a minisztérium határozottan visszautasítja a tárcát, a tárca vezetőjét érintő minden gyanúsítást és rágalmat. Budai Gyula szerint a kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy Joáv Blum izraeli befektető ellen közokirat-hamisítás miatt vádat emeltek, mert nem él életvitelszerűen Sukorón.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a beruházással kapcsolatban 500 millió forintos hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást. A Magosz szövetségi igazgatója közölte, hogy a kiszivárogtatott állami számvevőszéki jelentés alapján a magyar államot körülbelül 700 millió forintos kár érte amiatt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nem indokolt ingatlancserét hajtott végre.
A minisztérium szerint azonban a pénzügyminiszter az első kategóriába tartozó játékkaszinó alapítására és működtetésére meghirdetett pályázaton a koncessziós jog odaítéléséről döntött, a pályázatnak nincs közvetlen összefüggése a kérdéses telekcserével. Az odaítélt koncessziós jog ugyanis nem kifejezetten a sukorói telekre vonatkozik, hanem az egész régióra. A pályázat értékelésének semmilyen módon nem képezte részét a telektulajdon, illetve a telekcsere megítélése.
Ugyanakkor a kérdéses ingatlanokkal kapcsolatos jogi bizonytalanságok miatt a pénzügyminiszter szigorú feltétel teljesítésétől tette függővé a koncessziós szerződés megkötését a nyertes pályázóval. "A Magyar Államnak garanciát kell kapni arra, hogy a pályázó társaságot és tulajdonosait érintő jogügyletek rendezett helyzetűek" - írták.
Az M7-es autópálya és a Velencei-tó közötti területen a hírek szerint King,s City néven gigantikus idegenforgalmi létesítményt - szállodákat, éttermeket, kaszinót, szórakoztatóközpontot - építene egy külföldi üzletemberekből álló befektetői csoport. Az elképzelés ellen erőteljesen tiltakoznak civil szervezetek és környezetvédők, mivel szerintük ezzel tönkreteszik a környezetet, károsítják a tavat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


