Ne kerüljön csaló kezébe a földterület
A Fidesz kéri: függesszék fel a sukorói beruházást a büntetőeljárás végéig!
A Velencei-tó partjára tervezett beruházás felfüggesztését kérte a Fidesz a kormánytól szombaton.
2009.08.15 12:05MTIBudai Gyula budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet: a sukorói beruházáshoz kapcsolódó koncessziós pályázatot annak ellenére hirdette eredményesnek a kormányzat, hogy több szabálytalanság is felmerült, és a külföldi befektetővel szemben vádiratot nyújtott be az ügyészség.
Az ellenzéki politikus, aki egyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságának is a tagja, azt közölte, levelet írt Oszkó Péter pénzügyminiszternek. Ebben a szaktárca vezetőjét arról tájékoztatta, hogy Joáv Blum izraeli befektető olyan földekről kötött csereszerződést az állammal, amelyeknek a csere időpontjában nem is volt tulajdonosa.
A Fejér Megyei Főügyészség augusztus 6-án vádiratot nyújtott be a bíróságra közokirat-hamisítás bűntette miatt - emlékeztetett.
Úgy fogalmazott, egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a pénzügyminiszter és a Bajnai-kormány a sukorói állami földeket egy olyan csalónak akarja átjátszani, aki még a magyar hatóságokat is megtévesztette.
Azt kérte a pénzügyminisztertől, hozzák nyilvánosságra a szaktárcának a földcserével összefüggő vizsgálati jelentését, amely mindent rendben talált.
A csere jogügylet "legalapvetőbb feltételei hiányoznak a szerződés érvényességéhez", továbbá a szerződésben rögzített értékek sem fedik a valóságot.
Jelentős értékaránytalanság van a szerződésben meghatározott földterületek között, ezért a csereszerződés jó erkölcsbe ütközőnek tekinthető, vagyis semmis - mondta.
Hozzátette: a kormány kiemelt beruházásként egy olyan izraeli befektetőt kíván kétmilliárd forint állami pénzzel támogatni, aki valótlan adatokat szolgáltat a cseréhez, továbbá büntetőeljárás alatt áll.
Budai Gyula szerint egy "csalássorozatról" lehet beszélni az ügyben, melynek eredményeként egyebek mellett a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat hűtlen kezelés miatt.
Jelezte: a gyanú szerint a cserében szereplő sukorói, illetve Pest megyei földterületek közötti óriási értékaránytalanság van.
A Bajnai-kormány és a pénzügyminiszter azzal a döntésükkel, hogy az említett közérdekű információk ellenére eredményt hirdettek a sukorói kaszinó-tender vonatkozásában, figyelmen kívül hagyták a legitim magyar hatóságok döntéseit, ezzel pedig "lényegében a törvények fölé helyezték magukat" - közölte.
Az MTI információja szerint a Velencei-tó északi partján, Sukoró külterületén lévő, 70 hektáros ingatlanhoz úgy jutott hozzá egy magyar-izraeli állampolgár, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található, 183 hektáros gyümölcsöseit.
Az M7-es autópálya és a Velencei-tó közötti területen a hírek szerint King,s City néven gigantikus idegenforgalmi létesítményt - szállodákat, éttermeket, kaszinót, szórakoztatóközpontot - építene egy külföldi üzletemberekből álló befektetői csoport.
Az elképzelés ellen erőteljesen tiltakoznak civil szervezetek és környezetvédők, mivel szerintük ezzel tönkreteszik a környezetet, károsítják a tavat.
A tervezett beruházás ellen szombaton tiltakozó megmozdulást tartanak Pákozd-Mészeghegyen az Angelika Egyesület szervezésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


