Elvétve választható csak ingyenes kurzus
Csak a gazdagabbaknak esély a pótfelvételi?
A rendes felvételi eljárásban a felsőoktatásból kimaradt 33 ezer diák túlnyomó többségének a pótfelvételi eljárás során már nem lesz lehetősége továbbtanulni, a kínált kurzusok elsöprő többsége ugyanis tandíjas, sok helyen pedig még évi egymillió forintnál is többet kell fizetni. Egy orvosi diploma például egy jobb lakás árába kerül - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.
2009.07.29 07:03MTISzinte semmi esélyük sincs a kevésbé jómódú diákoknak arra, hogy a pótfelvételi eljárás során bekerüljenek a felsőoktatásba, az úgynevezett slágerszakok pedig csak a leggazdagabb diákok számára elérhetők - derült ki a Magyar Nemzet rendelkezésére bocsátott, nyilvánosságra eddig nem hozott képzési jegyzékből. Alapképzésen egyáltalán nem, mesterképzésen pedig elvétve szerepel egy-egy ingyenes kurzus, a többi képzés tandíjas.
A slágerszakok - az orvosi, illetve a gazdasági képzések - pedig olyan drágák, hogy a magyar családok 99 százaléka számára elérhetetlenek. A napilap által összeállított rangsor szerint az idén a legköltségesebb fogorvosnak tanulni a Semmelweis Egyetemen: itt egy tanévre 2,71 millió forintot kérnek. A képzés tíz féléves, vagyis a fogorvosi diploma megszerzése összesen 13,55 millió forintba kerül. A dobogó második és harmadik fokán két mesterképzés (másoddiplomás képzés) áll, mindkettő a Közép-európai Egyetemen (CEU) indul, tandíjuk évente 2,47 millió forint. A negyedik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem Master of Business Administration elnevezésű angol nyelvű mesterképzése áll évi kétmillió forintos tarifával.
Egy átlagos jövedelmű családon ugyan sokat nem segít, de tény, hogy a négy féléves mesterképzéseken a horribilis tandíjat jóval rövidebb ideig kell fizetni, mint az alapképzéseken. Igaz, itt oklevelet csak a szakirányú diplomával rendelkezők szerezhetnek - írja a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


