Remény a sikerteleneknek
Pótfelvételi jelentkezések augusztus 10-ig!
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre, az eddigi gyakorlattól eltérően azonban nem a felsőoktatási intézményekhez, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a kérelmet - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
2009.07.24 15:01MTIAz idén is egy felsőoktatási intézménybe és egy képzésre jelentkezhetnek a diákok. Az egyetemek és főiskolák a pótfelvételik keretében gyakorlati vagy alkalmassági vizsga letételét kérhetik a jelentkezőktől, amelyeket augusztus 20-a után tartanak.
Külön értesítést erről már nem kapnak az érintettek, ezért nekik figyelniük kell annak az intézménynek a honlapját, ahova beadták papírjaikat, illetve elküldték elektronikus leveleiket - mondta.
Bakonyi László közölte azt is, hogy a hétvégén két napilapban jelennek meg azok a felsőoktatási intézmények, amelyek pótfelvételit hirdetnek. A ponthatárokat augusztus 29-én hozzák nyilvánosságra.
Arról is szólt, hogy az nincs meghatározva, hogy egy szak alapképzésének elvégzése után ugyanazon az egyetemen kell folytatni a mesterképzést.
A hallgató bárhova jelentkezhet, amely az adott szakból mesterképzést indít.
Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy mesterképzésre - az eddigieknél magasabb számban - 21.700 államilag támogatott helyet hirdettek meg, ami a 2006-ban felsőoktatásba került 62 ezer hallgatók 35 százaléka.
Ezt a keretet eddig - a tavaszi keresztfélévet is beleszámítva - 14 ezer emberrel tudták feltölteni, a maradék helyekre, 30 szakra írnak ki pótfelvételit.
A mesterszakokat tekintve nagy volt a kínálat, több mint 200 mesterszakra lehetett jelentkezni, amelyekre 8-50 jelentkezőt vettek fel. Először indult mesterképzés például tanár szakokon, amelyeket több mint 2500-an választották. A tanár szakokon a képzés egy félév gyakorlattal indul - mutatott rá.
A 2010-2011-es tanévre a jogi szabályozás alapján már kevesebb, 19.600 lesz a mesterképzésre felvehetők száma, ami a 2007-ben felvettek 35 százalékát jelenti - tette hozzá.
Az egyes intézmények saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy további költségtérítéses helyeket hirdetnek meg az alapképzésre is - tette hozzá.
Ismertetése szerint míg tavaly 344 volt a ponthatár az összes felsőoktatási intézményt figyelembe véve, addig ez a szám idén már 364-re emelkedett.
A felvételhez szükséges alsó ponthatár általában 320 pont felett volt, s arra nem is akadt példa, hogy a jogszabályban minimálisan megállapított 160 pont legyen a határa a jelöltek bekerülésének.
Kerekes Gábor, az Educatio Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy információi szerint fennakadás nem volt
csütörtökön este a www.felvi.hu oldalon, bár nem zárta ki, hogy egyeseknek az oldal elérésével lehettek nehézségei az első órában.
Az oldalt 9 óráig 160 ezren látogatták meg, mintegy 3,6 millió oldalletöltéssel.
Közlése szerint egy órával a program beindítása után már mindenki megnézhette az őt érdeklő ponthatárokat. Hozzátette, hogy a jelentkezők 96 százaléka, 122 ezer diák kapott sms-ben értesítést a pontszámokat illetően.
A honlap nagy leterheltségéhez kapcsolódóan Bakonyi László megjegyezte: "nincs olyan rendszer, amit erre fel lehetne készíteni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


