A Fidesz éles kritikával illeti Simort
Fidesz: a jegybank elnöke morálisan megbukott, szakmailag alkalmatlan
A Fidesz szerint Simor András jegybankelnök morálisan megbukott, és szakmailag is alkalmatlan arra, hogy posztján maradhasson - jelentette ki Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
2009.06.23 12:57MTIA fideszes politikus azt mondta: hétfőn sokan két bejelentést vártak a Magyar Nemzeti Bank elnökétől, egyrészt azt, hogy csökkentik a jegybanki alapkamatot, másrészt pedig, hogy ciprusi cégügyei miatt lemond posztjáról, azonban egyik sem következett be. Azok után, hogy Simor András az elmúlt hetekben nyilvánosságra került ügyek miatt morálisan megbukott, mára már szakmailag is alkalmatlannak bizonyult arra, hogy a jegybank elnöke maradhasson - jelentette ki Cser-Palkovics András.
A Fidesz helyettes szóvivője szerint ugyanis a hazai és a nemzetközi elemzők és szakértők többsége alapkamat-csökkentést sürgetett, a hazai vállalkozások is ezt várták, hogy levegőhöz juthassanak. Hozzátette: nemzetközi példák is azt mutatják, hogy az alapkamat csökkentésére lett volna szükség, hiszen az Európai Unióban Magyarországnál csak Romániában magasabb az alapkamat, másrészt ezen a héten várhatóan több környező országban, így Lengyelországban és Csehországban is alapkamat-csökkentés várható. Cser-Palkovics András szerint a jegybank azzal a hozzáállásával, amit hétfőn is mutatott, a rossz kormányzás mellett szintén felelősséget visel a gazdaság állapotáért és a munkahelyek megszűnéséért.
A jegybank felelős azért, hogy a munkanélküliség folyamatosan nő Magyarországon - hangsúlyozta a fideszes politikus. Cser-Palkovics András a jegybankelnök Zeneakadémiánál betöltött pozíciójáról szóló sajtóértesülésekről, kérdésre válaszolva azt mondta: ebben az ügyben is zavaros nyilatkozatokat tesz a jegybank vezetése, de ha Simor András az oktatási tárcától kap fizetést, akkor felvetődik a jegybankelnök függetlenségének kérdése is. Hozzátette: ez is azon ügyek közé tartozik, amelyek miatt a Fidesz morálisan és szakmailag is alkalmatlannak tartja posztjára Simor Andrást.
A Magyar Nemzet keddi száma az MNB elnök vagyonnyilatkozatára hivatkozva arról számolt be, hogy Simor András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának elnöki tisztségét tölti be, havi bruttó egymillió forintért. Simon Attila alkotmányjogász szerint a két pozíció az MNB-ről szóló törvény szerint összeférhetetlen egymással. A jegybankelnök számára a gazdasági tanács vezetését - mivel ez gazdasági feladat - szigorúan tiltja a jogszabály. Az alkotmányjogász szerint ez az eset ráadásul súlyosabb egy átlagos összeférhetetlenségnél, hiszen a jegybankelnök a kormány egyik tagjától, az oktatási minisztertől kap havi juttatást. Az MNB kommunikációs osztálya a Magyar Nemzettel azt közölte: a jegybanktörvény értelmében nem összeférhetetlen az elnöki tisztséggel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


