Középtávon 3 százalék alatt marad az infláció
Simor: az idén még mély recesszió lesz Magyarországon
Az idén még mély recesszió lesz Magyarországon, 2010 a stabilizálódás éve lesz, és ezt követően indulhat meg a növekedés - fejtette ki Simor András jegybankelnök az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén szerdán.
2009.06.10 11:51MTIHozzátette: bár az MNB érzi a gazdasági szereplők kamatcsökkentési igényét, erre csak akkor van mód, ha a kockázati megítélés javul, stabilizálódik és nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer biztonságát. Hangsúlyozta, hogy a banki hitelezési aktivitás növelésére a monetáris politikának nincs igazán befolyása, mivel a bankok nem a likviditáshiány miatt nem hiteleznek, hanem azért, mert saját forrásból próbálnak egyre inkább kihelyezni.
Korlátozott a monetáris politika mozgástere
A monetáris lazítás a jelenlegi helyzetben nagyon kockázatos, tovább mélyítheti a recessziót, a monetáris politika mozgástere korlátozott - ismertette Simor András az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának szerdai ülésén. Hozzátette: kamatot akkor lehet csökkenteni, ha az ország kockázati megítélése stabilizálódik.
A jegybankelnök hozzátette: a magyar gazdaság továbbra is nagyon sebezhető, amin rövid távon nehéz javítani. Az államadósság hosszabb távon is viszonylag magas marad, az állampapírpiac továbbra sem működik kielégítően és Magyarország kockázati felára a legmagasabb a régióban.
Középtávon 3 százalék alatt marad az infláció
A kormány intézkedései rövid távon megemelik ugyan az inflációt, de eltekintve ezek hatásától a fogyasztói árak éves növekedési üteme középtávon a 3 százalékos cél alatt marad - mondta Simor András jegybankelnök az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén szerdán. Hozzátette: a legutóbbi és a tervezett kormányintézkedések azonban hosszabb távon hozzájárulnak a GDP arányos államadósság csökkenéséhez is, ami javíthatja az ország kockázati megítélését.
Kapcsolódó írások:
- Az elemzők a válságból való kilábalásról beszélnek, de az ipari ágazatok még mindig szenvednek
- Recesszió miatt csökken a rabkoszt
- Olajár: több mint egy dolláros emelkedés délután
- A recesszió jó hatással van a szexre
- A lakosság egészségi állapota romlani fog a recesszió hatására
- A világ a recesszió nehezén talán túljutott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


