A leváltott igazgató mellett protestálnak
Sztrájkolnak a diákok a pécsi Gandhi gimnáziumban
Ülősztrájkot tartanak kedden a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium diákjai, akik az intézmény leváltott igazgatója mellett protestálnak.
2009.06.02 07:24Magyar NemzetA Magyar Nemzet cikkében felidézte: az ügy előzménye, hogy az iskolát működtető Gandhi Közalapítvány a csupán szeptember óta az intézményben tanító Gidáné Orsós Erzsébetet választotta meg igazgatónak annak ellenére, hogy a tanárok és a diákok a szerintük tíz éve jól teljesítő Csovcsics Erikát szerették volna továbbra is a vezetői székben látni.
Az iskola tanulói és tanárai közül sokan úgy vélik, a leváltott igazgatónak azért kellett mennie, mert nem roma. A lapnak nyilatkozó Horváth Aladár - aki 1997 és 2004 között a közalapítvány kuratóriumát vezette - azt mondta: "bugyuta fordított rasszizmussal operálva akarják megszállni a gimnáziumot, ami megengedhetetlen". Horváth Aladár szerint a haladó roma értelmiség a leváltott igazgató mellett áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


