Kísérletezik a BKV - nagyobb ellenőrzés várható
Mától csak az első ajtón lehet felszállni egyes BKV járatokon
A BKV kísérleti jelleggel mától bevezeti egyes buszjáratain az elsőajtós felszállási rendszert.
2009.06.02 06:54MTIEnnek lényege, hogy a buszokra csak az első ajtónál lehet felszállni, ezzel egy időben az érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. A jeggyel nem rendelkező utasok a járművezetőnél megvehetik azt 400 forintért. Az utazási jogosultságot valamennyi esetben az első ajtónál álló jegyellenőr vizsgálja, illetve a bevezetés kezdeti szakaszában besegít a járművezetőnek a jegyértékesítésben. A leszállásra a második és harmadik ajtónál lesz lehetőség.
Biztonsági őrök felügyelnek arra, hogy ezeken az ajtókon ne szálljanak fel utasok. Az elsőajtós felszállási rendszert a BKV a 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon vezeti be. A kísérleti program célja a jegyellenőrzés hatékonyságának fokozása, a jegyekért és bérletekért nem fizetők kiszűrése, ezáltal a bliccelők által okozott károk csökkentése.
A BKV - közlése szerint - mindent megtesz a zökkenőmentes átállás érdekében, azonban az első napokban - különösen a reggeli és délutáni csúcsidőszakban - a rendszer várhatóan nem lesz teljesen problémamentes. Számítani lehet arra, hogy a buszok a megszokottnál valamivel többet állnak majd a megállókban. Az új rendszer bevezetését követően a BKV összegzi a tapasztalatokat, ezután pedig "megteszi a szükséges intézkedéseket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


