Tananyag készült a 11. és 12. osztályos diákoknak
Középiskolai tananyag lett a gazdasági válság!
Már a középiskolások is a gazdasági válságról tanulnak. Legalább is ezt szeretné az a szakképző központ, amely tananyagot készített 11. és 12. osztályos diákok számára a gazdasági válság részleteiről és annak okairól
2009.05.22 17:08MTITöbb mint 700 diák vett részt pénteken azon a budapesti tananyag-bemutató rendezvényen, amely a gazdasági válság okait kutatta, jelenségeit elemezte.
A középiskolásoknak szóló tananyagot a Centrum Térségi Integrált Szakképző Központ Zeller Gyulának, a Pécsi Tudomány Egyetem docensének segítségével állította össze - tudta meg az MTI munkatársa. Az ingyenes tananyag elkészítésének gondolata a Centrum TISZK egyik vezetőjének, Dobay Péternek a fejéből pattant ki. Az ötletgazda fontosnak tartotta, hogy a tananyag kifejezetten a diákok szemszögéből közelítse meg a válságot.
Amint Dobay Péter az eseményen elmondta, a tanári segédlettel is ellátott tananyagot minden középiskolába eljuttatják, és elérhetővé teszik az interneten. Miután egyre több gyerek szembesül családi körben a válság hatásaival, nehézségeivel, fontos, hogy megértsék az összefüggéseket, a kiváltó okokat - magyarázta. A tananyag a www.centrumtiszk.hu internetes oldalról ingyenesen letölthető, és nem csak a középiskolásoknak segíthet a gazdasági változások megértésében.
Kapcsolódó írások:
- Áder János: Magyarország gondjaiért nem csupán a válság felelős
- Barroso: gyorsan ki kell választani az új bizottsági elnököt
- Idén 25-30 ezer magyar vendégmunkás tér vissza
- Válságos hangulat: Reménytelen családi költségvetések
- Kevesebbet alszanak a vállalatvezetők a válság idején
- A gazdasági válság erősíti a szélsőségek megerősödését
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


