Gusztos a Magyar Gárda atrocitásaitól tart
Az SZDSZ aggályosnak tartja, hogy Novák Elődöt delegálták az OVB-be
Az SZDSZ aggályosnak tartja, hogy a Jobbik Novák Elődöt delegálta a az Országos Választási Bizottságba (OVB) - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gusztos Péter.
2009.04.30 13:49MTIAz SZDSZ frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, véleményük szerint ez a lépés aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy biztonságban vannak-e a magyar állampolgárok személyes adatai.
A politikus feltette a kérdést, vajon kell-e Jobbikkal nem szimpatizáló választóknak attól tartaniuk, hogy egy jobbikos politikus a Magyar Gárda tagjainak kíséretében "kopogtat be az otthonukba" ajánlószelvényeik leadása után, vagy azt követően, hogy panasszal fordulnak egy választási bizottsághoz.
Megjegyezte, hogy Novák Előd a IX. kerületi időközi parlamenti választáson a választási bizottság tagjaként "már bizonyította, hogy finoman szólva sem célja az alkotmányos rend betartása".
Úgy fogalmazott, hogy akkor Novák Előd fényképeket készített az ajánlószelvényekről, majd harmadmagával embereket keresett fel a lakásukban, ellenőrizve, hogy kire adták le a saját szelvényüket. A szabad demokrata ügyvivő feltette a kérdést, hogy készül-e hasonló gyakorlatra a júniusi európai parlamenti vagy a következő országgyűlési választásokon a Jobbik.
Gusztos Péter megjegyezte azt is, hogy Novák Előd delegálásával olyan ember került be az OVB-be, aki egyik szerkesztője annak a szélsőjobboldali hírportálnak, amely korábban több alkalommal súlyosan visszaélt állampolgárok, bírák, ügyészek, politikusok és újságírók adataival, az interneten jogsértő módon közölte lakcímüket, telefonszámukat. Az MTI kérdésére, mi bizonyítja, hogy Novák Előd dolgozott volna egy szélsőjobboldali portálnak, Gusztos Péter azt mondta, tudomása szerint ezt nem is cáfolták.
Hozzátette, hogy ezt több szélsőjobboldali internetes oldalon, éppen a belviták miatt, már megírták. Hozzátette, tudja, hogy van olyan "szélsőjobboldali mozgalmár", aki egy büntetőeljárás során ezt hivatalosan jegyzőkönyvbe mondta. Gusztos Péter szerint a "szélsőjobboldali elefánt bejutott a demokratikus porcelánboltba", ezért ellenőrizni kell, a Jobbik nem él-e vissza azzal a helyzettel, hogy hozzájut a választópolgárok személyes adataihoz.
Más témára áttérve emlékeztetett, hogy a héten interpellációt nyújtott be a legfőbb ügyészhez abban az ügyben, miért nem indítanak hivatalból eljárásokat a közösség elleni uszítás legnyilvánvalóbb eseteiben sem. Hozzátette, az ügyészség akkor sem indít eljárást, ha erre a rendőrség tesz javaslatot, mert az elmúlt öt évben hatvan esetben utasították el ezeket a javaslatokat. Közölte, hogy Tatabányán egy óriásplakát tartóhelyén jelent meg egy, a romákra halált és gázkamrát követelő felirat.
A megyei főügyészhelyettesnek az eljárás megindítását elutasítását indoklásából idézve Gusztos Péter azt mondta, hogy a szerint "túl általános a felirat, nem egy személy, hanem a egy csoport ellen irányul". A szabad demokrata politikus szerint viszont a felirat konkrét és készítői aktív tevékenységre szólítanak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


