"Amikor indokolt lett volna, nem szólalt meg"
Gusztos: nem szerencsés, ha az államfő hangot ad pártszimpátiájának
Nem szerencsés, ha az államfő nyilvános nyilatkozataiban hangot ad pártszimpátiájának - mondta újságíróknak nyilatkozva Gusztos Péter, aki Sólyom László előre hozott választásokra vonatkozó nyilatkozatára reagált szerdán.
2009.03.25 15:59MTIAz SZDSZ frakcióvezető-helyettese leszögezte: pártja álláspontja szerint meg kell adni a miniszterelnök által megjelölt két hétnyi esélyt arra, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal új kormányfője és új kormánya legyen az országnak. Hozzátette: ha ez nem hoz eredményt, utána készek megszavazni a parlament feloszlását, és jöhetnek az előre hozott választások.
Gusztos Péter megjegyezte: amikor indokolt lett volna, hogy az államfő megszólaljon, például tavaly nyáron, mikor a melegfelvonulás résztvevőit kövekkel dobálták, akkor Sólyom László csendben maradt. Megjegyezte: hetekig akkor sem nyilvánított véleményt, amikor romákra gyújtották rá házaikat.
Kapcsolódó írások:
- Gusztos Pétert nehezen lehetne ugyanazzal vádolni, mint Bayer Zsoltot
- Gusztos: Pásztornak minden országban mennie kellett volna
- Gusztos felháborodott a cigánybűnözés felvetésén
- Gusztos: az SZDSZ kritikusan viszonyul az adótörvények ismert koncepciójához
- Gusztos Péter: taktikai hiba volt a szakértői kormány gondolata mellett lecövekelni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


