Kezdetét vette a hivatalos kampány
Június 7-én lesznek a magyarországi európai parlamenti választások
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)csütörtökön az MTI-vel.
2009.03.26 11:18MTIA közleményben azt írják: a választásokat az Európai Unió által meghatározott időtartamon belüli napra kell kitűzni. A jogszabály szerint az államfőnek a választást megelőző 72. napig - március 27-éig - kellett kiírnia annak időpontját.
Az államfő egy nappal a határidő letelte előtt írta ki a voksolást. Magyarországon hagyományosan vasárnap rendeznek választásokat, ezért már korábban valamennyi közéleti szereplő a június 7-ei nap bejelentését valószínűsítette.
Az Európai Unió országaiban június 4-e és 7-e között választják meg az Európai Parlament (EP) új tagjait a következő öt évre, a tagállamok saját maguk választhatnak a négy nap közül.
Magyarország 22 képviselőt küldhet a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe, ez kettővel kevesebb, mint a jelenlegi számuk. Sólyom László bejelentésével kezdetét vette a hivatalos kampány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


