Belgrád nemet mond
Szerbiában elutasítják az Európai Parlament koszovói határozatát
Szerbiában egyöntetű elutasításra talált az Európai Parlament Koszovóra vonatkozó csütörtöki határozata - egyetlen politikai erő sem értett egyet vele nyíltan.
2009.02.05 19:37MTIAz európai irányultságúnak nevezett kormánypártok, s az ellenzék képviselői együtt bírálták a holland előterjesztésre nagy többséggel megszavazott, Koszovóról szóló állásfoglalást, s az ahhoz benyújtott, de végül csak minimális fölénnyel elfogadott módosítást, amely felszólítja a Koszovó függetlenségét eddig el nem ismerő EU-tagokat, hogy csatlakozzanak a többséghez.
Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerint az Európai Parlament az EU-t megelőzve nem foglalkozhat külpolitikával. Az EU-ban a külpolitika felelőse a külügyminiszterek tanácsa, s abban azoknak az államoknak - Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia - a képviselői is jelen vannak, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Egyéb olyan EU-s intézményekben is, amelyeknek az álláspontja jogi erővel bír, megosztottak a Koszovóval kapcsolatos vélemények.
Maga az európai parlamenti szavazás is jelzi, mennyire nincs egyetértés az EU-ban Koszovót illetően - mondta Jeremic, utalva arra, hogy a képviselők közül 289 szavazott csak arra, hogy Koszovót minden EU-tag ismerje el, míg 265 ellene volt, s 21 tartózkodott.
A belgrádi kormánykoalícióhoz tartozó Szerb Szocialista Párt parlamenti csoportjának vezetője, Branko Ruzic összességében pozitívnak nevezte a szavazást, mert megmutatta, hogy nagy véleménykülönbségek vannak az Európai Unió tagállamai között Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségével kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06