Balhé Csurkáék körül?
A számvevőszék a MIÉP-beszámolókat vizslatja
Hiányoztak eredeti pénzügyi bizonylatok, hiteles könyvviteli nyilvántartások, a szabályzatok pedig nem követték a gazdálkodás rendjének változását - egyebek mellett ezt állapította meg a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) 2005-2006-os gazdálkodásának ellenőrzése során az Állami Számvevőszék.
2009.03.25 14:58MTIA párt az előírt határidőre közzétette 2005-ös beszámolóját, majd tavaly novemberben - "más bevételi és kiadási összegekkel, belső tartalommal" - ismét publikálta, egyidejűleg, másfél éves késéssel nyilvánosságra hozta 2006-os jelentését is - szerepel az ÁSZ összegzésében.
A MIÉP a párttörvény előírása ellenére az éves beszámolóit saját honlapján nem jelenítette meg, az egyéb hozzájárulásokat, adományokat nem megfelelően részletezte - áll a számvevőszéki dokumentumban, amely szerint a párt 2005-ben a hárommillió forint feletti, magánszemélytől származó adományt elmulasztotta nevesíteni.
"A szabálytalanságokat a jelenleg hatályos párttörvényi előírások nem szankcionálják. Az Állami Számvevőszék erre is figyelemmel támogatja a pártfinanszírozás átláthatóvá tételét szolgáló törvénymódosító javaslatok elfogadását" - írják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


