Újabb két évig Csurka István a MIÉP elnöke
Kizárták a tiltakozókat a MIÉP szombati gyűléséről - bírósághoz fordulnak
Újabb két évig Csurka István a MIÉP elnöke, mivel nyolcvannyolc százalékos többséggel bizalmat szavazott neki a párt 15. országos gyűlése a hét végén - írta a keddi Magyar Hírlap.
2008.01.29 07:20Magyar HírlapAz újpesti Ady Endre Művelődési Házban tartott eseményen taps fogadta az eredményt, azonban kívül rekedt mintegy ötven küldött, akiket korábban kizártak a pártból, mert az országos elnökség szerint megsértették az alapszabályt - olvasható a cikkben.
A lap híradásokra hivatkozva arról számol be: a helyszínen a rendőrök csak kisebb lökdösődés után tudták megakadályozni, hogy a tiltakozók bejussanak a gyűlésre, ahol szavazni akartak a tisztségekre. "A bírósághoz fordulunk, mivel a MIÉP szombati országos gyűléséről huszonnyolc alapszervezet negyvenegy küldöttét zárták ki szabálytalanul" - mondta a Magyar Hírlapnak Zsinka László.
Hozzátette: a jelölőbizottság elnökét tisztázatlan körülmények között váltották le, a párt elnökségi ülését pedig szabálytalanul hívták össze. Szerinte így fordulhatott elő, hogy az elnöki tisztségre ismét Csurka Istvánt fogadták el egyetlen jelöltként, noha "legalább ötven alapszervezetről" tud, amelyek őt szánták a posztra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


